Szórakozás

Ilyen pasit akar Kiszel Tünde – Kiderült az igazság

Kiszel Tünde egyelőre várakozó állásponton van, abban reménykedik, hogy hamarosan megtalálja álmai férfiját. A Hír24-nek azt is elárulta, milyen pasit szeretne magának.

A naptárdíva legutóbbi párkapcsolata hónapokkal ezelőtt véget ért, pedig nagy reményeket fűzött hozzá.

“Mindenki azt mondta, milyen szép pár vagyunk, jól mutatunk egymás mellett. Bíztam benne, hogy végre megtaláltam az igazit, de nem így alakult” – mondja a híresség, aki úgy érzi, végleg lezárta magában a Károly-sztorit és nyitott lenne úgy új románcra. Az élet azonban nem ennyire egyszerű, Tündét ugyan számtalan pasi ostromolja, de ahogyan fogalmazott: ő magasra tette a mércét és nagyon igényes, így nehéz a helyzetet. Amikor arra kérem, mondja el, milyen férfira vágyik, mosolyogva kérdez vissza: van elég sok időm, hogy kivárjam a felsorolás végét?


Fotó: Kummer János

Aztán már mondja is a kritériumokat. Hozzáteszi: sokan álságosan azt állítják, nem számít nekik a külső a párválasztáskor, de nála igenis lényeges, hogy udvarlója magas és jóképű legyen. Az ápoltság is elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy valaki elrabolhassa Kiszel Tünde szívét és a kisugárzás is fontos. Aztán ott vannak a belső értékek – szögezi le a naptárdíva és már mondja is, mi nem hiányozhat hódolójából. Tünde számára fontos, hogy élete párja kedves, intelligens, érzéki, megbízható, hűséges, jólelkű és megértő legyen. Na és ne a nyugdíjasok közül, inkább a harmincasok közül kerüljön ki – mosolyog a híresség, akit egyáltalán nem zavar, ha tőle fiatalabb férfiak csapják neki a szelet.

A közelmúltban is hasonló történt vele. Tünde barátnőivel Vastag Csaba koncerten szórakozott, majd a zenei élményt levezetendő mulatozni kezdett a lányokkal. Ekkor ment oda hozzájuk egy háromtagú olasz csoport, amely csupa jóképű fiatal fiúból állt – meséli a naptárdíva, aki nagyon elégedett volt azzal, hogy a szórakozóhelyen számos huszonéves csinibaba szinte tálcán kínálta magát, a fiúk mégis neki kezdtek udvarolni. Még a telefonszámukat is megadták Tündének, de ő egyelőre nem hívta fel őket. Pedig a híresség még olaszul is tud kicsit, szóval ez sem okozna számára nehézséget.

Tünde számára a felsoroltakon túl még egy fontos kritérium van a párválasztásnál, ez pedig nem más, mint Donatella véleménye. A híresség 10 éves kislányának már határozott álláspontja van arról, ki illik édesanyjához és ki nem. Tünde pedig mindig kikéri egyetlen gyermeke véleményét, hiszen, akit Donatella nem fogad el, az szóba sem jöhet a naptárdívánál.

S bár Kiszel Tünde jelenleg szingli, ezt nem is bánja, hiszen több időt tud családjára fordítani. Ugyanakkor megígérte, a Hír24 olvasói mindenképpen értesülnek majd arról, ha esetleg újra bekötik a fejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik