Szórakozás

Pénz nélkül maradhatnak a magyar színészek? Drámai helyzet

Színházi berkekben azt beszélik, hogy a prózai színészeknek jelentősen megcsappant a bevétele és felkérése az utóbbi időben. A zenés, illetve könnyebb darabokat játszó teátrumok helyzete állítólag valamivel jobb.

Az utóbbi években stagnál vagy inkább csökken a magyar művészek gázsija – mondja Xantus Barbara, aki csakis a tapasztalataira épít. A színésznő hozzátette, nem szeretne panaszkodni, hiszen tisztában van azzal, hogy a magyar művészvilágban senki nincs jobb helyzetben, mint ő. Barbara ráadásul hosszú ideje szabadúszóként dolgozik, ami még bizonytalanabbá teszi a helyzetét, hiszen bevételei nem fixek. Persze a magyar színészek többsége hasonló helyzetben van.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Az általunk megkérdezett művészek azt is elmondták, bizony hátrányosan érinti őket, hogy az X-Faktor, illetve a Megasztár ontja magából az újabbnál újabb tehetségeket. Míg tapasztalt színészeket kitesznek a teátrumokból, addig a friss felfedezettek főszerepeket kapnak – mint például Muri Enikő.

“Természetesen érthető, hiszen az ő nevükkel jobban be lehet csábítani a nézőket a színházba, és több jegyet lehet eladni. Ez kőkemény üzlet. Amíg pörögnek, addig kiveszik belőlük a pénzt, aztán majd valószínűleg őket is dobják, ahogyan minket” – mondta a neve elhallgatását kérő, ismert magyar színész.


Fotó: TV2

Xantus Barbara is hasonlókat tapasztal. Mint mondja, maga is észrevette már, hogy amikor ismétlik a Família Kft. című sorozatot, akkor őt és Csonka Andrást is több helyre hívják fellépni, mint egyébként. Ez a televíziózás előnye. Barbara szerint az utóbbi 6-8 évben több mint felére csökkent a színészek átlagos jövedelme. Nem véletlen, hogy a művészek többsége megpróbál több lábon állni, sokan civil vállalkozással igyekeznek fenntartani a korábbi életszínvonalukat. Ezek aztán vagy bejönnek, vagy sem. Barbara több olyan színészt is ismer, aki olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy emiatt el kellett hagynia a pályát, amire egyébként az életét tette fel.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Az utóbbi időben a Hír24 számos olyan elismer művésszel beszélgetett, akik szintén nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Erről panaszkodott többek között Csala Zsuzsa, Pécsi Ildikó, de Bajor Imre is. És nyilván ez csak a jéghegy csúcsa.

Kende-Hofherr Krisztina, a  TMC Management tulajdonosa is azt tapasztalja, hogy nem könnyű  a művészek helyzete, gázsijuk valóban csökken, azaz egy adott összegért sokkal többet kell dolgozniuk, mint néhány évvel ezelőtt. Bár ők menedzselik és közvetítik ki Magyarország legtöbb úgynevezett A-kategóriás hírességét, még nekik is vannak rossz tapasztalataik. Az ügyvezető elmondta, szabott árakkal dolgoznak, de azt veszik észre, a megrendelők egyre többször próbálnak alkudozni, vagy az ügynökséget kikerülve, direktben igyekeznek elérni a művészt, mert abban bíznak, úgy olcsóbb lesz.

A cél az, hogy minden érintett fél számára kedvező megállapodás szülessen, de bizonyos szint alá már nem mennek, ekkor más, kevésbé ismert vagy népszerű előadót kell választani. Krisztina azt sem titkolta, hogy például a karácsonyi fellépések száma drasztikusan csökkent, mert az ilyen rendezvények törlésével a vállalatok spórolhatnak – ami nyilván az általános gazdasági helyzet következménye. A szakember biztos abban, hogy egy bizonyos ismertségen és elismertségen túl, nem a gazdasági helyzet a fő ok a visszaesésben. A televíziós jelenlét például sokat számít. Náluk jelenleg a legkeresettebb hírességek között van Gianni, Hajós András, Szulák Andrea, Rákóczi Feri és Tilla is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik