Szórakozás

Valakit kitúrnak a Heti hetesből?

Tizennyolc civil még reménykedhet, hogy beülhet a Heti hetes egyik székébe! De vajon ki marad ki?

Hetekkel ezelőtt tette közé felhívását a Heti hetes csapata, amelyben civileket buzdítottak arra, próbálják ki magukat a műsor dumagépei között. A Hír24 elsőként számolt be arról, hogy Gálvölgyiék március elején visszatérhetnek az RTL képernyőjére, a színész ráadásul munkatársunktól értesült az örömhírről. Lehet, hogy azt is csak most olvassa majd először, hogy akár az ő széke is veszélybe kerülhet, ami a civil tehetségeket illeti.

“Tizennyolcan már bent vannak a műsorban, három hatfős csapat – mondta a Hír24-nek a műsor producere. – Jáksóval kiegészülve kapnak majd két-három hírt az adásban, amit kommentálniuk kell. A Heti hetes sztárjai pedig ebben a blokkban zsűriként funkcionálnak majd, azaz szemben ülnek majd a résztvevőkkel. Adásonként a legjobb kettő döntős, azaz egy újabb hatos áll majd össze. Közülük a legjobb pedig egy adás erejéig beülhet a nagyok közé. Hogy kinek a helyére? Ez még nem tisztázódott. Feltehetően sorsolás útján döntjük majd el. De az sem kizárt, hogy egy pótszéket teszünk be, és erre az időre nyolcan lesznek” – tette hozzá Ónodi György.

A Hír24 úgy tudja, hogy a legjobbak közé kvalifikálta magát Grespik László is, aki több mint tíz évvel ezelőtt magánindítvánnyal perelte be Havas Henriket, Hernádi Juditot és Verebes Istvánt, akik szerinte három műsorban szándékosan járatták le. Grespik a pert elbukta. Most viszont ugyanott brillírozik, ahol annó szerinte őt bántották. Információink szerint ugyanis kimagaslóan jól teljesített a castingok során, így akár a végső győzelemre is esélyes lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik