Szórakozás

VV Gergőt kiverte a biztosítékot – Seherezádé anyja látni akarja

Seherezádé anyukája felháborítónak tartja VV Gergő viselkedését, szerinte az alfahím csak taktikából állt össze a lányával.

VV Seherezádé egymás után kapja a pofonokat a ValóVilágban. Hiszen az alfahím kiesése után nemcsak az vált számára világossá, hogy Gergő a jövőben nem akart tőle semmit, hanem az is, a közösen töltött időben a fiú mindvégig volt szerelmére, Csillára gondolt. Seherezádé anyukáját, Dittit kiborította, ahogy az alfahím a lányával viselkedett.
“Gergőnél szerencsére visszanyalt a fagyi. Kiesésével csak azt kapta, amit megérdemelt. Taktikusan játszott a lányom érzéseivel, de úgy látszik olyanok szavaztak a párbajon, akiknek mindez nem volt szimpatikus” – árulta el Ditti, akinek nem esnek jól Gergő legújabb vagdalkozásai.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

“Most, hogy kiesett mindent mond a lányomra. Gogotáncolt… Na és? Több fellépésére is elkísértem, mindegyik ízléses volt, és sosem meztelenkedett. Megcsináltatta a mellét, igaz. Spórolt rá hosszú időn keresztül, mert semmi melle nem volt. Nem hiszem, hogy ettől kevesebb lenne a lányom, sőt. Szánalmas, hogy Gergő ilyenekkel vagdalkozik” – ecsetelte problémáját a szőke ciklon édesanyja, aki úgy érzi, lány erkölcsi tartása példaértékű. – “Sehi nevelésében oroszlánrésze volt a nagymamájának. Ő nevelte belé ezt az iszonyatos erkölcsi tartást. Claudio után most egy újabb pofont kell kihevernie a lányomnak, de tudom, hogy ez sikerülni fog neki. Ha túl lesz mindenen, a legjobbak közé kerülhet.”


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Pedig Ditti kezdetben bízott benne, hogy lánya valóban szerelemre talál Gergő oldalán.
“Mikor Gergőt beszavazták, Sehinek egyáltalán nem tetszett. Nem is az esete az ilyen pasi, ő a kifejezetten szépfiúkat szereti és Gergő nem ilyen. Biztos vagyok benne, hogy csak a szeretethiány hajtotta Gergőhöz. Voltak fenntartásaim a dologgal, de anyaként úgy voltam vele, hogyha ő boldog, ám legyen. Még a karácsonyi telefonbeszélgetésünkkor is üdvözletem küldtem Gergőnek, bíztam benne, de utólag már látom, hogy nem kellett volna” – mesélt hevesen Ditti, aki hamarosan személyesen is találkozik Gergővel. – “Nem tudom mit tudna még mondani nekem. Úgy érzem, nem is az számít, amit mond, hanem az, hogy én kiálljak a lányom érdekeiért. Ezért a fiúért nem érdemes egy könnycseppet sem hullajtani, és mondjon bármit is, már sose tudja magát tisztára mosni. A nézők döntöttek, ő kint maradt, a lányom pedig folytatja a játékot. Most ez a legfontosabb.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik