Szórakozás

Titanic-túra tizennégymillió forintért

Turistáknak is lehetőségük lesz jövő nyáron, hogy leereszkedjenek a tenger mélyén nyugvó Titanic roncsaihoz.

Jövő áprilisban lesz a világtörténelem leghíresebb óceánjárója, a Titanic tragédiájának 100. évfordulója, a centenárium kapcsán 2012 júliusában nemzetközi expedíció szerveződik. A mélytengeri expedíció (Deep Ocean Expeditions) 80 személyt tervez a hajón magával vinni a tragédia helyszínére – írja a The Daily Telegraph.

A résztvevők kétfős csoportokban ereszkedhetnek mélytengeri merülőszondákon a csaknem négyezer méteres mélységben nyugvó hajóroncsokhoz. A jelentkezők között van londoni bankár és Missouri állambeli orvos.
Ám a tizennégymillió forintos túrák vitákat váltanak ki, hiszen 1517 személy végső nyughelyéről van szó. A kettétört hajóorr és tatrésze közötti területen a tengerfenéket beborítják a használati tárgyak – üvegek, edények, az egykori utasok bőröndjei. A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a korábbi expedíciók kárt okoztak a roncsokban.

Rob McCallum, a Deep Ocean Expeditions vezetője viszont azt hangsúlyozza, ez lesz az egyetlen lehetőség, hogy elvigyék a tragédia helyszínére az érdeklődőket. “Nem vagyunk utazási iroda, viszont a jövő évi tragikus évforduló jó alkalmat kínál a látogatásra” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik