Szórakozás

Botrányosan viselkedett a magyar színész?

Meglepő hírek kaptak szárnyra Bereczki Zoltánról. A Bors információja szerint Szinetár Dóra férje előadás közben meglökte kollégáját, mert a fiatal színész szerinte rosszul helyezkedett.

A Bors megtudta, hogy az Operettszínház egyik színészét egy főiskolai hallgató helyettesítette a Rómeó és Júliában. Ekkor került egy színpadra Bereczkivel, akinek állítólag nem felelt meg a kollégája helyezkedése, ezért meglökte. Miután kérdőre vonták, azt állította, véletlenül történt a dolog.

Kerényi Gábor Miklós, az Operettszínház főigazgatója a lapnak azt mondta, nem küldik el Bereczkit, „csak átgondolják valamennyien a további munkát és az együttműködésünk szorosságát.” Hozzátette: a következő évad ide vonatkozó szerződtetéseit február- márciusban szintén komolyan átgondolják majd.

Egy másik pletyka szerint Bereczki és felesége, Szinetár Dóra felmondtak az Operettszínházban, ennek azonban nincs köze az említett ügyhöz. Ugyanakkor ebben az évadban állítólag még továbbra is játszanak az Operettben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik