Szórakozás

Bútorok között találtak határsértőket Tompán

Két afgán állampolgárt találtak egy Hollandiába tartó, bútorokat szállító, szerb rendszámú kamion rakterében a tompai határátkelőhelyen - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

Az útlevélkezelő rendőr kedden egy szerb férfi által vezetett kamion átvizsgálásakor a vámzárat sértetlennek vélte, ennek ellenére szívdobbanást mérő detektort alkalmazott, mely emberek jelenlétét jelezte – mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A detektoros vizsgálat eredményének megerősítésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai röntgenes átvilágítást alkalmaztak, amelynek során bebizonyosodott, hogy a raktérben két ember tartózkodik. A jármű rakterének bontása során a rakomány dobozai közül két afgán férfi került elő, akik a személyazonosságukat igazoló iratokkal nem rendelkeztek.
A főhadnagy hozzátette: a két férfi elmondta, hogy Szerbia területén szálltak be a kamion rakterébe egy ismeretlen személy segítségével, aki megbontotta a vámzárat, majd azt ragasztóval visszarögzítette. Állításuk szerint erről a kamion vezetője nem tudott.
Nyíkos Tamás közlése szerint a két határsértő kiutasítást előkészítő őrizetbe került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik