Szórakozás

Félmeztelenül hergelte közönségét a magyar X-faktoros

X-Arénává változott szerda este a Sportcsarnok. Először érezhették az X-Faktor énekesei, hogy milyen érzés többezres közönség előtt énekelni.

Fél évvel ezelőtt még amatőröknek számítottak. Az X-Faktor versenyzőinek azonban volt idejük hozzászokni a feszültséghez, a nagy tétekhez és az őket körülvevő egyre nagyobb rajongáshoz. Szerencséjükre. December 21-én ugyanis – a tavalyinál valamelyest kisebb, ám még így is – csaknem teltházas nézőtér várta a műsorban feltűnt énekeseket a Papp László Budapest Sportarénában.

Ott volt mindenki, aki számít, a lányok; Bagosi Alexa, Kováts Vera, Muri Enikő, a csapatok; a Rocktenors, az Ikrek, az Apollo23, a fiúk; Lil C, Demes Tamás, Baricz Gergő, a 25 év felettiek: Gyurcsík Tibi, Tarány Tamás, és természetesen az X-Faktor 2011 nyertese, Kocsis Tibor. A show vele és az ő általa elénekelt “Feeling Good” című dallal indult.

Mindenki kapott szólót, több duettet is hallhattunk – többségében olyanokat, melyeket korábban, a tehetségkutatóban is énekeltek -, például a Rocktenorstól és Tarány Tamástól, valamint az X-Faktor második szériájának szerelmespárjától, Kováts Verától és Baricz Gergőtől. Olyan dalokkal is színpadra álltak a döntősök, amelyeket csoportosan adtak elő, illetve vadonatúj, saját szerzeményekkel is megörvendeztették a rajongókat. Gyurcsík Tibi What you need, az Ikrek “Bang, bang, bang“, és a Rocktenors “Szabadság” című dalukat most először énekelhették el több mint nyolcezres tömeg előtt, míg az Apollo23 tagjai egy Beatrice-feldolgozással, a “Hív az Apollo” című számukkal debütáltak.

Az idei széria egyik show-manje, Lil C most sem hazudtolta meg önmagát. A hangulatfokozás kedvéért még a trikóját is széttépte, és félmeztelenül énekelt a közönségnek.

A mentorokat idén nem láthattunk, hallhattuk, kivéve Malek Miklóst, aki Kocsis Tibor egyik szólója előtt mikrofont ragadott és újra köszönetet mondott a közönségnek a támogatásért és a rengeteg szeretetért, valamint mentoráltjának a közös munkáért.

A két döntősnek, Muri Enikőnek és Kocsis Tibornak az est folyamán bőven kijutott a sikongatásból és a tapsviharból, de meg is dolgoztak érte. A tehetségkutató győztese végül a “Csendes éj” című karácsonyi dallal búcsúzott az összegyűlt, hatalmas rajongótábortól.

Profi színpadi fényekkel kiváló hangosítással, igazi látványelemekkel teletűzdelt, táncosokkal fűszerezett show-műsort láthattunk; és hogy 2012 is az X-Faktor éve lesz-e, kiderül jövőre…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik