Szórakozás

˝Bukowski álomszerep volt˝ – Interjú Nagy Balázzsal

A győri közönség szereti Nagy Balázst. Sokan nem is tudják, hogy valójában Budapesten született, s csak 14 éve erősíti a város társulatát.

– Milyen darabokban játszol most?

– A Csárdáskirálynőben, Mária evangéliumában, A Vörös Pimpernelben a Győri Nemzeti Színházban, Budapesten a Madách Színházban pedig a Macskákban, a Jézus Krisztus Szupersztárban és a Spamalot című musicalekben, s Győrben jelenleg próbáljuk a Györgyike, te drága gyermeket.

– Ki tudsz emelni egy szerepet, amit a legszívesebben játszottál?

– Marius a Nyomorultakból óriási kedvencem volt, de Danny a Grease-ből szintén sokat jelentett számomra, s ott van most Sir Lancelot a Spamalotból, valamit a Vörös Pimpernelt is nagyon szeretem játszani. Nem tudok kiemelni egyet!

– Létezik számodra ˝álomszerep˝?

– Régen Claude Bukowski szerepére így tekintettem. El is játszhattam. Most szintén volnának ilyenek, de rájöttem, jobb nem ekként bekategorizálni, hiszen, ha elmegy az ember mellett az, amire vágyik, akkor az iszonyatos nagy csalódás. Elképzelhető azonban, hogy borzasztóan vágysz egy karakter eljátszására, majd rájössz, nem is olyan jó, amennyire elképzelted. Inkább abban bízom, előbb-utóbb megtalál minden szerep.

– Ha eljátszottad az álomszerepet, akkor mi motivál még?

– Bizony, pontosan erre céloztam az előbb, abban a pillanatban, hogy bemutatunk egy darabot, már játszom esténként, akkor mindig jönnek a következők, s elkezdenek izgatni az új feladatok.

– Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat a színpadon?

– 2010 nyarán, a Dunakapu téren az önálló koncertem 5000 ember előtt. Polyák Lilla, Mahó Andrea, Szűcs Kinga, s a párom: Gyurmánczi Diána meghívott vendégként támogattak azon az estét. Az volt életem eddigi legnagyobb színpadi élménye.

– Mikor kiderült, hogy a Győri Nemzeti Színház műsorra tűzi a Rentet, s te kapod az egyik főszerepet, gondoltad volna, hogy ilyen megosztó lesz a darab?

– Nem, viszont Korcsmáros György, aki ide szerződtetett, előre szólt, hogy ez a musical nem a Győrbe való, meg fog bukni a darab, mert a győriek nem fogják szeretni. Ő ismeri az itteniek ízlésvilágát, s igaza lett. Ettől függetlenül szerintem, ha a főiskolásokat-egyetemistákat célozzuk meg vele, nem így alakultak volna a dolgok. Nem való mindenkinek ez a musical, az tény, de nagyon időszerű a mondanivalója. Szomorú és csalódott voltam, hogy megbuktunk vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik