Szórakozás

Meghízott az RTL Klub sztárja

Az előző ValóVilág-széria naivája Zsófika, a legutóbb a Dya-Eszter párbajon mondott kortesbeszédet. A szőke ciklon szemmel láthatóan megváltozott az utóbbi időben.

Időről időre hallat magáról Zsófika, aki mindig tudja, mivel maradhat reflektorfényben. Az egykori villalakó alighogy kijött a villából, megnagyobbíttatta a kebleit, majd elkészítette első számát, no és a hozzá készült kritikán aluli videoklipet is, mely Rágógumi címmel vonult be a köztudatba. Szerencsére a muzsikát – már ha lehet annak nevezni – azóta nem követte újabb gyöngyszem. Azonban Zsófika úton-útfélen feltűnik. Legutóbb a Dya-Eszter párbaj alkalmával mondott kortesbeszédet az egykori villalakó, aki Dya mellett tette le a voksát.

Mindez nem is volt meglepő, hiszen sejtettük, hogy Zsófika szilikontársa mellett teszi le a voksát, ám a szőkeség megjelenése annál inkább meglepte a nézőket. A naiva ugyanis szemmel láthatóan kikerekedett, s régebbi törékeny alkatára szinte semmi sem emlékeztetett. Zsófika arca és karja is sokkal kipárnázottabbnak tűnt, mint egykori villaléte alatt. Vajon mindez csak optikai csalódás, vagy tényleg magára kapott néhány pluszkilót Miss Rágógumi?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik