Szórakozás

Kiverte a biztosítékot: egyre gusztustalanabb a magyar valóságshow

Rettentő gusztustalan feladatot kaptak a hétvégén az ÖsszeEsküvők vőlegényjelöltjei. Miközben teljesítették, nem csak az ő gyomruk forgott. Igaz, láttunk már ilyet a filmtörténetben, de azt sem ismételnénk feltétlenül.

Rosszul járt, aki a TV2 tegnap esti valóságshow-jának idejére időzítette a vacsoráját. A fiúk többfordulós vetélkedőn vettek részt, amelynek egyik feladata a spagettievő-verseny volt. A vőlegényjelölteknek ebéd után kellett nekilátniuk a hatalmas adag tésztának, a menyasszonyjelöltek pedig praktikusan arra bíztatták őket, könnyítsenek magukon.
A látottak szerint Csenge hiába noszogatta Petit, adja ki magából az ebédet, a fiú nem is teljesített jól a játékban. Ricsi és Csoki azonban nem restellték, és a vécékagyló fölé hajoltak, így Mónika párja az első, Zsanett kedvese pedig a második helyezett lett.

Elképzelhető, hogy a műsorkészítőknek Ferreri A nagy zabálás című mozija adta az ötletet: úgy gondolták, az ominózus képsorokat látnunk kell: Csoki hányását elejétől a végéig figyelemmel kísérhettük. Köszönjük.
Nos, ha ezen a ponton azt hittük, rosszabb már nem lehet, tévedtünk. A zabálós-hányós feladatot nem sokkal a csókcsata követte..

(A többfordulós vetélkedőt végül Csoki nyerte, így ő utazhat Zsanettel Milánóba egy hosszú hétvégére)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik