Szórakozás

Újságírónknak zokogott az X-Faktor kiesője – mindent megbánt

Az első élő adásban búcsúzó Gyurcsík Tibor már bánja, hogy szakított barátnőjével. Biztos benne, hogy nem indul újra a tehetségkutatón jövőre.

Szombaton immár nagyszabású élő show-val jelentkezett az X-Faktor 2011. Először láthattuk együtt a 12 döntős produkciót. A nézői szavazatok alapján a Rocktenors és Gyurcsík Tibi végzett az utolsó két helyen, így nekik kellett a tehetségkutató második szériájában először párbajozniuk. A mentorok 2-2 arányban szavaztak, a nézők döntése alapján pedig eldőlt, hogy Geszti Péter csapata folytathatja a versenyt a jövő héten.

Az X-Faktor szívtiprójának kikiáltott Gyurcsík Tibi megtörten, könnyes szemekkel nyilatkozott portálunknak a verseny után. A beszélgetést több alkalommal meg kellett szakítani, mert a fiatalember nem tudta túltenni magát a kiesése miatt érzett csalódottságon, és többször is sírva fakadt.

“Mindenkinek a fejében átfutott a gondolat, hogy mi lesz, ha nem úgy alakul az este, nekem is. De azt nem gondoltam volna, hogy ott fogok állni a párbajozók között már az első élő adásban. Szerettem volna megmutatni, hogy a swingen kívül mást is tudok énekelni, akár rockot is. Hogy ezzel volt-e a gond, vagy sem, nem tudom. Erről nagyon rossz és fájó most beszélni, mert ez már nincs, véget ért” – mondta elkeseredetten a 25 éves énekes, aki biztos benne, hogy utoljára lépett az X-Faktor színpadára versenyzőként, nem indul újra jövőre a tehetségkutatón.


“Nagyon hálás vagyok a műsornak, a szerkesztőknek, hogy egyáltalán idáig eljutottam. Már ennek is nagyon örülök. Az éneklést nem hagyom abba, annak viszont nem látom értelmét, hogy a harmadik szériában, ha lesz, újra megpróbáljam. Rengeteg ember megismert, igaz, csak pár adás alapján. Bízom benne, hogy azok, akik megszerettek, eljönnek majd egy Gyurcsík Tibi koncertre, ha sor kerül erre, és ott megmutathatom, hogy mit tudok” – nyilatkozta könnyeivel küszködve a tehetség, aki pár nappal ezelőtt, a Fókusz kamerái előtt árulta el, hogy nemrég ért véget a párkapcsolata. Arra a kérdésünkre, hogy hiányzik-e a volt kedves, csupán egy halk igennel felelt, majd ismét elérzékenyült, szemében fájdalom és keserűség tükröződött.

Úgy tűnt, talán még nem zárta le magában végleg az egykori szerelmet, így reméljük, ha a versenyzők közé már nem is, a lányhoz még vissza tudja lopni magát igézően kék szemével és különleges hangjával.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik