Szórakozás

Tolvai Reni és Sarka Kata Jóban Rosszban

Sztárvendégekkel bővült a népszerű sorozat szereplőgárdája.

Nem mindennapi sztárparádéval lepik meg a nézőket a TV2 sikersorozatának készítői: Sarka Kata, Orosz Barbi, Tolvai Reni, Kállay-Saunders András, Szeleczki Dávid és Váczi Gergő tűnik fel Csillagkúton Fehér Roland cégbővítő partyján. Míg Tolvai Reninek régi vágya teljesült azzal, hogy szerepelhetett a Jóban Rosszban-ban, addig Orosz Barbit régi ismerősként üdvözölte a stáb, hiszen ezelőtt már kétszer is szerepelt a sorozatban.

A sztárok élvezték a forgatást és jól bírták a tíz órán keresztül tartó felvételeket. Tolvai Reni elmondta: „Nagyon jól éreztem magam a forgatáson, Andrással tátott szájjal néztük a színészeket. Meg is állapítottuk, hogy nekünk nem lenne türelmünk ezerszer felvenni egy jelenetet, míg az tökéletes nem lesz. Mindig is vágytam arra, hogy részt vegyek a sorozat forgatásán, és most nagyon izgalmas volt bepillantani a kulisszák mögé. Jól elfáradtunk a végére, de közben nagyon sokat nevettünk” – árulta el mosolyogva az Év Hangja.

Orosz Barbara számára nagy visszatérés volt a forgatás. „Ezelőtt már kétszer szerepeltem a sorozatban, az első alkalommal rögtön az induláskor. Akkor egy tévés producert alakítottam, aki elég negatív figura volt, majdnem megölte az édesanyját. Másodszor pedig egy műsorvezetőt formáltam meg. A mostani, harmadik szereplésem volt a legnehezebb, hiszen önmagamat alakítottam. S ez azért nehéz, mert nem lehet feloldódni a szerepben, és többször át kell gondolni, mit is mutasson meg magából az ember” – árulta el Barbi, aki élvezte, hogy újra a már megszokott profi stábbal dolgozhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik