Szórakozás

Mi vár a kövekező X-Faktor-generációra?

Turnék, utazások, lemezfelvételek, díjak és kitüntetések. Elképesztő, ami a tehetségkutató döntő utáni 3 hónapjában történt.

Már 100 nap eltelt azóta, hogy legutoljára felcsendültek a dallamok a döntőben, de a versenyzőknek ott nem ért véget az X-Faktor, sőt, onnan indult csak be igazán. A Fókusz utánajárt, mennyi minden történt a versenyzőkkel azóta.

A döntő után pár nappal máris X-Arénává változtatták a Sportcsarnokot. 12.000 ember tombolt, kiabált és énekelt együtt az X-Faktor 12 legjobb versenyzőjével. Az őrületes nagykoncert és egy kis karácsonyi pihenő után újra tombolt az X-Faktor láz az országban. A vidéki nagyvárosok sportcsarnokait szemelték ki az énekesek. 4000 ember ordított Miskolcon, és 8000-en sikítottak Debrecenben. Majd a tehetségkutató 6 énekese repülőre ült, hogy Erdélyt is meghódítsa. 3000 ember tombolt Sepsiszentgyörgyön és 200 ezer fiatal visított Kolozsváron.

Az óriási forgatagban még arra is volt idejük, hogy személyes látogatásokat tegyenek. Nikolas például egy szívműtét előtt álló kisfiút látogatott meg, Vecát pedig egy fiatal lány, Ancsi varázsolta el, pedig eredetileg az énekesnő volt a meglepetés. Vastag Csabi is tett egy kitérőt. Az X-Faktor győztese élete eddigi legkülönlegesebb, ám legmegtisztelőbb feladatának tett eleget, amikor egy kitüntetési ceremónián ő énekelte el az Országházban a Himnuszt.

Aztán a klipforgatások ideje is eljött. Míg Dorka, Nikolas vagy éppen Csabi még az előkészületeknél jár, Wolf Kati már túl van első forgatásán. A kétgyermekes anyuka az első soroknál még nem gondolta, hogy a hazai premiert rövidesen egy külföldi követi majd. Pár héttel ezelőtt Kati régi vágya teljesült. Bejelentették, hogy 42 ország énekese mellett ő képviseli hazánkat a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen Düsseldorfban.

Az X-ek számos szakmai sikert követően aztán újabb díjakat is bezsebeltek. Veca a Nők Lapja szavazásán bekerült az évtized kedvencei közé, majd a Women of the Year gálán a legszebb haj kategóriában még Bódi Sylvit is maga mögé utasította. Takács Nikolasnak a haját még sosem láthattuk, de ez sem akadályozta meg abban, hogy ezen a díjátadón ő legyen a legsármosabb pasi kategória győztese.


Ősszel újra lehetőséget kap mindenki, hogy megmutassa magát, mert az X-Faktor láz 2011-ben sem áll meg.

AJÁNLOTT LINK:

Nyerő-faktor: száz napja a csúcson (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik