Szórakozás

Takács Nikolast választották a víz nagykövetének

Különleges helyszínen, a Duna alatt húzódó Közműalagútban adták át a címet az énekesnek a Víz Világnapja alkalmából.

Megtisztelő és felelősségteljes cím birtokosa lett Takács Nikolas. Az X-Faktor sztárját választotta a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. egy éven át a Víz Jószolgálati Nagykövetévé a Víz Világnapja alkalmából. A nagyköveti címet a Világnap idei, „Víz a városokért, Városok a vízért” szlogenjéhez igazodva, a társaság birtokában lévő, Visegrád és Nagymaros városát összekötő Közműalagútban adták át. A ceremónia egyben megnyitója volt az alagút két fogadóépületébe álmodott kiállításnak is.

„Nikolast azért választjuk az idén első ízben kiadott, későbbiekben évente vándorló cím tulajdonosává, mert zenéjén keresztül hidat teremthet a Duna két partján található városokban élő szlovák és magyar állampolgárok között. Általa közvetített üzeneteink a Duna mentén élő két nemzethez egyaránt eljuthatnak” – mondta el a ceremónián Gombás Ernő, a DMRV Zrt. titkársági osztályvezetője.

A cím adományozásával a társaság célja az volt, hogy felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy Magyarország a világon csaknem egyedülálló mennyiségben és minőségben rendelkezik felszín alatti és felszín feletti vizekkel, de ez a víz, azaz az ivóvizünk kincs, amit meg kell őriznünk.

Nikolas az átadó után a nagymarosi fogadótérben kifeszített Jövőfalat tenyérlenyomatával, aláírásával és szülővárosának nevével is ellátta. Az X-Faktor énekese a szimbolikus aktus után a rendhagyó tanösvény kiállítását megtekintve az újságírókkal együtt indult el felfedezni a Duna alatt húzódó 550 méter hosszú Közműalagutat. Visegrádra érve az ott várakozó iskoláscsoporttal együtt megnézte a Bős-Nagymarosi Vízlépcső építéséről szóló kiállítást, majd átkísérte a gyerekcsoportot az alagúton Nagymarosra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik