Szórakozás

Kevin Smith és Seth Rogen együtt füveztek a forgatáson

Rogen a 2008-as Zack és Miri pornót forgat című filmben dolgozott együtt a rendezővel, aki később kijelentette, a színész segítetett feléleszteni a karrierjét.

Noha a Zack és Miri csúfosan megbukott a mozi pénztárakban, Kevin Smith kreativitásának nagyon jót tett a marihuána füstös forgatás. A rendező az MTV.com-nak vallotta be, hogy a rendszeres marihuána fogyasztó hírében álló Rogen invitálta meg a forgatás egyik szünetében egy „kreatív félórára” – és ezért azóta hálás neki.

„Seth egyike a legtehetségesebb embereknek, akikkel valaha volt szerencsém együtt dolgozni. Nagyon sokat kaptam tőle, tulajdonképpen újjáélesztett. Seth Rogen miatt szívok a mai napig füvet” – nyilatkozta Smith, majd így folytatta: „Ettől a pasitól kaptam az utóbbi öt év legnagyobb ajándékát. Abban a pillanatban, hogy rágyújtok egy jointra, az agyam átáll munka üzemmódba, és ezt senki sem veheti el tőlem. Senki sem mondhatja innentől kezdve, hogy egy utolsó, dagadt, füves szemétláda vagyok!”

Kevin Smith legutoljára azzal került a bulvárlapok címoldalára, hogy miután tavaly testsúlya miatt leszállították a Southwest Airlines egyik járatáról, ledobott magáról cirka 30 kiló fölösleget. „Furcsa érzéseim vannak a fogyással kapcsolatban” – nyilatkozta a rendező még korábban. „Sosem leszek vékony, és legyünk őszinték, senki sem akar majd csak azért lefeküdni velem, mert hirtelen 30 kilóval könnyebb vagyok. A legtöbb ember csak megjegyzi, hogy jobban nézek ki, majd azt mondja, hogy folytassam, csak így tovább!”

AJÁNLOTT LINKEK:

Rogen és Smith együtt füvezett a forgatáson – angolul (W.E.N.N.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik