Szórakozás

Az RTL Klub állja Vastag Csaba álomútját

Az X-Faktor győztese kézbe vehette bankkártyáját és megkapta hófehér autóját is. Az Aeroviva csődje miatt sem kell aggódnia, a csatorna gondoskodik felfedezettjéről.

Fél évig tartó kemény munka, heti hárommillió néző és várakozáson felüli sikerek: Vastag Csaba, az első magyarországi X-Faktor győztese nemcsak az őt ért életre szóló élményeknek, a győzelemnek, hanem az azzal járó nyereményeknek is örülhetett 2010. december közepén.
Vastag Csaba – ahogy a többi X-Faktor énekes is – országos ismertséget szerzett a tehetségkutatónak köszönhetően. Az élő show-kban előadott dalaival kiadott CD-je többszörös platinalemez, naptárja tele van fellépésekkel, emellett az anyagi biztonságot is megkapta az X-Faktor első helyével. Az RTL Klub partnereinek köszönhetően autót, pénzt és utazást kapott a dicsőség mellé.

Február 9-én Vastag Csaba beleülhetett új autójába, ráadásul a kényelem mellett az anyagi biztonságra sem lesz gondja, hiszen egy bankkártyával is gazdagodott: egy éven át havi egymillió forintot utalnak át a bankszámlájára.

Elmondása szerint első dolga az lesz, hogy öccsét, Tomit beülteti a kormány mögé, és megtanítja vezetni. Nyaralni, utazni még egyelőre nem ér rá, hiszen augusztusig tele a naptára.

A győzelemmel együtt járt egy utazás is, amelyet eredetileg az Aeroviva ajánlott fel. Az iroda csődje miatt Csaba külföldi pihenését az RTL Klub állja, ennek szervezése folyamatban van.

AJÁNLOTT LINKEK:

Vastag Csaba átvette nyereményeit (RTL Klub)
Vastag Csaba bezsebelte méltó jutalmát (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik