Szórakozás

Jude és Sienna: ismét vége van

A sztárpárnak másodjára sem jött össze, szóvivőik szerint már hat hete nem laknak együtt - és valószínűleg már nem is fognak.
Kapcsolódó cikkek

Jude Law és Sienna Miller még 2003-ban találkoztak, közös filmjük, az Alfie forgatásán – saját bevallásuk szerint „szerelem volt első látásra”, Law pedig 2004 decemberében megkérte a hölgy kezét. Fél évre rá azonban nyilvánosságra került a hír, hogy a színész viszonyt folytatott gyermekei dadájával – Sienna pedig a nyilvános bocsánatkérés ellenére két lábbal rúgta ki a pasit.

2009 szeptemberében a páros ismét összemelegedett – a beszámolók szerint ismét az esküvőjüket tervezgették, két hónappal ezelőtt pedig 8 millió fontért vásároltak maguknak közös szerelmi fészket Londonban. A bennfentesek azonban állítják, már a ház megvásárlása sem zajlott zökkenőmentesen, a két sztár éppen ezért úgy döntött, vakációra utaznak Kenyába. „Végleg el akarták dönteni, hogy együtt, vagy külön utakon folytassák-e, és a nyaralásból már szinglikként jöttek haza” – mesélte Sienna egyik barátja.

A színész szóvivője a People.com-nak megerősítette a páros szakításának hírét, egyéb információt azonban nem osztott meg a nagyérdeművel.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újra vége! Sienna és Jude megint beadták a kulcsot – angolul (Daily Mail Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik