Szórakozás

Zsíros sztárgázsik a tehetségkutatók énekeseinek

Tolvai Reni 180 ezer+áfáért, Vastag Csaba 200 ezerért haknizik.

A Velvet információi szerint a Megasztár két döntőse, Tolvai Renáta és Kökény Attila 180 000 forint plusz áfáért szórakoztatja a közönséget; ennyibe kerül egy 30 perces koncert 2010 Hangjaival. A tehetségkutató szívtiprója, Kállay-Saunders András ennél olcsóbban, már 160 000+áfáért is vállal fellépést. Mindhárom énekes esetében a megrendelőknek a kért összegen felül az útiköltséget is állniuk kell.

A Mistral rendezvényszervező cég honlapján az összes megasztáros gázsija megtalálható, szerintük az árak a valóságnak megfelelőek, és teljesen átlagosnak számítanak. A koncertek minden esetben félplayback produkciók, ami azt jelenti, hogy az énekes viszi magával a zenei alapot, és a rendezvény helyszínén élőben énekel rá.

Az X-Faktor versenyői is hasonló összegeket tehetnek zsebre egy-egy fellépés után. A legtöbbet Wolf Katiért és Takács Nikolasért kell fizetni, ők 175 000+áfa plusz útiköltségért állnak színpadra. A haknik itt is 30 percesek, és általában Budapest 150 kilométeres körzetére érvényesek az árak.

A Napi Ász korábban úgy értesült, hogy a Vastag testvérek általában együtt mennek fellépni, és 200 ezer forintot kérnek egy hakniért, melléjük néha Király L. Norbi is betársul. Egy hétvégén akár három-négy fellépésük is van.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tolvai Renáta 180000 plusz ÁFA fél órára (Velvet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik