Szórakozás

Idén is elrajtol a Paraszt Forma-1 Ópályiban

Az egykori ló vagy tehén vontatta falusi lőcsös szekeret öt fős, erős férfiakból álló csapatok húzzák, és kerekeket is cserélniük kell a látványos, mulatságos viadalon.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere elmondta: az aratófesztivál rendezői tervezik, hogy “levédetik” a Paraszt Forma-1 elnevezést, hiszen ma már igazi kuriózumnak számít az ópályi verseny, és nem csak az országhatáron belül, hanem azon túl is híres a különös vetélkedő.

Az aratófesztivált június 25-26-án kerül megrendezésre, és idén is érkeznek külföldi résztvevők, most lengyelországi és romániai kaszás csapatok sorakoznak fel.

Az aratók versenye szombaton 10.30 órakor indul. A hét csapat – úgy, mint egykor – kaszával, marokszedő sarlóval és kévekötőfával kezdi betakarítani a gabonatermést. Közben indul a főzőverseny is, a régi tápláló ételeket készítik el a szakácscsapatok, köztük a híres kaszáslevest, amelynek legfontosabb alapanyaga a füstölt sertéssonka.

Az aratás fortélyainak felelevenítését és az ételek elfogyasztását követően 14.00 órakor kezdődik a Paraszt Forma-1. A települések ötfős csapatai állnak rajthoz, majd húzzák a kerékgyártó mesteremberek valamikori, fából készült lőcsös szekerét, amelyet tüzikovácsok vasaltak be, időtállóságukat növelve. A 150 méteres táv időre történő megtétele közben kerékcsere is vár az együttesekre, természetesen ebben is a gyorsaság lesz a döntő. A virtusvetélkedő kiegészül tojáselkapóval, illetve zsákos búza targoncás, talicskás szállításával is. Sőt még kakasszépségversenyt is rendeznek, a környék legmutatósabb szemétdombi baromfiurát választják meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik