Szórakozás

Életmentés mobiltelefon segítségével

Egyetlen gomb megnyomására egy amerikai városban a mobiltelefon még azokat is eredményesen segíti az újraélesztésben, akik soha nem vettek részt elsősegélynyújtó tanfolyamon.

A hirtelen szívhalál az Európai Unióban évente emberek százezreinek az életét fejezi be egyik pillanatról a másikra. Az ilyen esetek nagy nyilvánosságot kapnak, ha a tragédia világhírű sportolót érint, éppen verseny közben, de ilyen végzetes esemény bárkit, bárhol, bármikor érhet és akkor élete vagy halála azon múlhat, hogy a közvetlen közelében lévők között van-e valaki, aki késedelem nélkül elkezdi az újraélesztést.

Az amerikai statisztikák szerint még azok közül is csak minden harmadik ember próbál segíteni, akik elméletileg tanultak elsősegélynyújtást, esetleg vizsgáztak is belőle. Az emberek kétharmada meg sem kísérli, hogy embertársát megpróbálja a halálból visszahozni és minden perc várakozással az újraélesztés sikerének esélye 10 százalékkal csökken.

Sok országban kérdezték az ott élőket, miért nem igyekeznek segíteni azokon, akik hirtelen meghalnak. A válasz szinte mindenütt az, hogy vagy nem tudják mit kell ilyenkor tenni, vagy nem bizonyosak abban, hogy jól tudják végezni az újraélesztést. Az a válasz sem volt ritka, hogy félnek, esetleg valami még nagyobb bajt csinálnak.

Pennsylvaniában Raina Merchant és munkatársai ezen a helyzeten igyekeztek segíteni olyan, igen egyszerű és mindenki számára érthető hangfelvétel készítésével, amely a mobiltelefonról egyetlen billentyű lenyomására néhány mondattal elmondja, mit kell tenni.

A szöveg segít a segíteni akarónak, hogyan állapítsa meg másodpercek alatt a hirtelen eszméletlenné vált emberről, hogy hirtelen szívhalál érte, és milyen módon kezdje el a megállt szív működésének pótlására a mellkas percenként százszor végzett összenyomását. Mivel ilyenkor, a kritikus percekben az áldozatot lélegeztetni nem kell, a segítségnyújtás igen egyszerű.

A vizsgálati baba újraélesztésében a mobiltelefon szövegét meghallgató személyek kétszer jobban teljesítettek, mint azok, akik nem kaptak ilyen segítséget, függetlenül attól, hogy tanultak-e korábban bármilyen elsősegélyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik