Pályán kívül

Élklubok és élsportolók álltak a mellrák elleni küzdelem mögé

24.hu
24.hu

2017. 09. 27. 19:14

Korábban a témában:

A Telekom Veszprém kézilabdacsapata mellett a Budapest Wolves amerikaifutball-együttes, a Miskolci Judo Klub és a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) is a mellrák elleni küzdelem mögé állt.

A tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) évek óta megszokott módon az október a rózsaszín hónap. A magyar steelers.hu oldal szerkesztői ennek mintájára az egymást követő hetedik évben hirdették meg jótékonysági akciójukat. A kezdeményezés mögé álló klubok és játékosok egy hónapig számos rózsaszín kiegészítőt viselnek majd, hogy felhívják a nők figyelmét az emlőrák veszélyeire, elősegítsék, hogy minél többen járjanak szűrésre.

A szervezők gyűjtést is szerveznek a Magyar Rákellenes Liga számára, az árverésre felajánlott sportszerekből befolyó összeg szintén ehhez a szervezethez kerül.

Minden meccs bemelegítésénél rózsaszín szerelést viselünk majd, a klub pedig árulja ezeket, a befolyó összeggel a kezdeményezést segítjük

– mondta a szerdai sajtótájékoztatón Nagy László válogatott kézilabdázó.

Ljubomir Vranjes, a veszprémiek vezetőedzője szerint nemcsak nekik fontos a mellrák elleni harc, hanem az egész világon az, ezért teljes mellszélességgel álltak ismét a kezdeményezés mögé, mert a legfontosabb az egészség. Hozzátette, felhívják a nők figyelmét a megelőzés és a vizsgálatok fontosságára, emellett a klub főszponzora és sportszergyártója által pénzzel is segítenek.

Fontos, hogy a nők odafigyeljenek magukra

– jelentette ki a tavaly Eb-bronzérmes Gercsák Szabina a miskolci cselgáncsozók nevében, egyúttal ő is viselni fog valami rózsaszínűt a következő három versenyén és árverésre ajánlotta azt a dzsudogiját, amelyet 2013-ban az ifjúsági Európa-bajnoki és világbajnoki sikerekor viselt.

Különböző akciókkal, rózsaszín mezekkel, ruhákkal a Wolves, a MAFSZ és a Nemzeti Táncegyüttes is segíti az összefogást.A Magyar Rákellenes Liga képviselője szerint azért fontos a figyelemfelhívás, mert amíg az Egyesült Államokban 90 százalékos a nők ötéves túlélési aránya, addig Magyarországon mindössze 40 százalék körüli.

Az NFL 2009 óta tartja a “pink hónapot”, és eddig már több mint 15 millió dollárt gyűjtött a mellrák elleni küzdelemre. A magyar kezdeményezés révén tavaly 2,3 millió forint gyűlt össze.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.