Pályán kívül

Kopasz Bálint hősiesen versenyzett sérülten

A húszéves kajakos hajója leesett a bakról, és ahogy utánanyúlt, zúzódott az egyik ujja. Suba Róbert a parakenusok után a parakajakosoknál is szerzett egy ezüstöt.

A kajakos Kopasz Bálint megsérült, így kérdéses, hogy rajthoz tud-e állni a K-1 500 méter péntek délutáni középfutamában, illetve a K-1 1000 méter szombat délelőtti döntőjében a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A 20 éves, Eb-bronzérmes versenyző hajója leesett a bakról, ő pedig úgy nyúlt utána, hogy zúzódott az egyik ujja. Kopasz sérülten is rajthoz állt, az első három közé azonban nem sikerült bekerülnie, pedig csak az ért finálét. Peches volt, ugyanis a másik két középfutamot megnyerte volna az időeredménye (1:38.123 perc) alapján.

Nem tudom hajlítani az ujjamat, ezért az első pár húzásnál nem tudok erőt kifejteni. Ez hátráltatott a rajtban

– mondta Kopasz Bálint, aki hozzátette, az orvosok szerint hetekig tart majd, amíg teljesen meggyógyul.

Elárulta, hogy fájdalomcsillapítót kapott a futam előtt, és szombaton is azt kap majd, mivel vállalja az indulást a K-1 1000 méter döntőjében, ahova már csütörtökön kvalifikálta magát.

Suba Róbert újabb ezüstérme

Suba Róbert ezüstérmet szerzett a parakajakosok KL1-es kategóriájában. A 37 éves, paralimpiai második magyar versenyzőt csak az olasz Esteban Gabriel Farias előzte meg a döntőben, amelyben 200 métert teljesítettek a résztvevők. A döntő másik magyarja, Juhász Tamás hetedik lett.

Suba Róbertnek ez a második ezüstérme a mostani vb-n, szerdán parakenuban, a VL1-es kategóriában lett második.

Varga Katalin hatodikként ért célba a KL2-es sérültségi kategória fináléjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik