Pályán kívül

Új címere lett az NB I-be jutó csapatnak

Vadonatúj klubcímert kapott a Puskás Akadémia, jelentette be a felcsúti csapat hivatalos honlapján. A 2005-ben alapított klub logójában eddig Puskás Ferenc képe volt a fő motívum, a fiatalítás jegyében amolyan szuperhős módra egy nagy P látható: P, mint Puskás.

Úgy éreztük, hogy most jött el az ideje annak, hogy az akadémia önálló brandként is el kezdjen építkezni, hiszen az alapokat már letettük, jöhet a következő nagyobb lépés

– mondta a címerváltásról Takács Mihály főigazgató.

Azt szeretnénk, hogy a mostani trendeknek megfelelően egy fiatalos, dinamikus, de mégis egyszerű logó jelentsen mindent, ami mi vagyunk, és a mögötte lévő világszerte ismert brandet. Amikor először rápróbáltuk az új meztervekre, kicsit szuperhős érzésünk volt, ami mindenkinek, aki ebben dolgozott egy plusz lökést adott, hogy ebben bátran lépnének ki a Pancho Arénába.

A Puskás Akadémia játékosainak szükségük is lehet a szuperhősök bátorságára, a 2017-18-as bajnokság nyitányaként a Ferencvárossal meccsel majd az élvonalba visszajutó csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik