Pályán kívül

Akár öt év börtönbüntetést is kaphat Luka Modric

Luka Modricot is tanúként hallgatták meg Zdravko Mamic ügyében. Mamic volt a Dinamo Zagreb korábbi vezérigazgatója és azzal vádolják, hogy a játékoseladásokból befolyt összeg egy részét (olykor a felét) rendre eltette magának, ezzel megkárosítva a klubot és a horvát államot is.

Modric a Dinamótól igazolt a Tottenham Hotspurhöz 2008-ban, korábban pedig azt mondta, volt egy egyezség közte és Mamic között, a 21 millió eurós vételár felét adta át Mamicnak. Múlt héten aztán megváltoztatta a vallomását, arra hivatkozott, hogy elbizonytalanodott és nem emlékszik már pontosan.

A Horvát Államügyészség így vizsgálatot indított ellen hamis tanúzás miatt, írja az Independent. Ha bűnösnek találjál, 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Fotó: Europress/AFP/STR

Ajánlott videó

Olvasói sztorik