Pályán kívül

A Golden State Warriors nem kér Donald Trumpból

Amerikában régi hagyomány, hogy az ország legnépszerűbb sportágainak bajnokait vendégül látja az elnök a Fehér Házban. Ebbe természetesen beletartozik az NBA aranygyűrűt szerző játékosai is, csakhogy az idén utcahosszal bajnokságot nyerő Golden State Warriors játékosai egységesen úgy döntöttek: nem akarnak találkozni az elnökkel, írja az independent.

A nagydöntőben a tavalyi bajnok Cleveland Cavalierst 4-1-re legyőző Warriors az első olyan csapat, amelyik kollektíven bojkottálja a találkozót Donald Trumppal, de nem ez az első eset, hogy amerikai sportolók távolmaradnak idén: a februárban Super Bowlt nyerő New England Patriots játékosai közül sem jelent meg mindenki.

A lépés azért is mindenképpen szimbolikus, mert két éve is a Warriors lett az NBA-győztes és akkor, 2015-ben roppant kedélyesen elcsevegtek az akkori elnökkel, Barack Obamával, sőt a 2016-os aranygyűrűs Cavaliers is ugyanígy tett.

Hivatalos állásfoglalás az okokról nincs, így egyelőre marad a találgatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik