Pályán kívül

A meccs előtt tudták meg a dortmundi játékosok, hogy tragédia is történhetett volna

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Thomas Tuchel és a játékosok is kritizálták az UEFA-t, amiért az a döntés született, hogy egy nappal a német csapat buszát ért támadás (amiben megsérült Marc Bartra) után le kellett játszaniuk a Monaco elleni BL-negyeddöntő első mérkőzését. A védő Szokratisz például azt mondta,

ők emberek, nem állatok, nem tudták magukat függetleníteni az egy nappal korábban történtektől.

Hogy ez utóbbi mennyire igaz, arról egy német újságíró, Freddie Röckenhaus beszélt a BBC Radiónak. Azt mondta, a dortmundi játékosok

pár órával a Monaco elleni mérkőzés kezdő sípszava előtt, a híradóból tudták meg, hogy volt olyan szeg, amelyet a busz egyik ülésének fejtámlájában találtak meg a rendőrök.

A Borussia busza mellett felrobbantott robbanószerkezetben fém szegecseket helyeztek el, ez hatolt át a busz üvegén és fúródott az ülésbe. Marcel Schmelzer csapatkapitány ezután mondta, hogy ekkor tudatosult bennük, hogy tragédia is történhetett volna.

Egy embert a német rendőrség őrizetbe vett a keddi támadással kapcsolatban.

A szerdai mérkőzést a duplázó Kylian Mbappé vezette Monaco nyerte meg 3-2-re. A találkozón a dortmundi drukkerek fantasztikus élőképpel fogadták a csapatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik