Pályán kívül

Több felelőse van a 17 embert életét követelő stadionkatasztrófának

Az angolai elnök, José Eduardo dos Santos által megrendelt vizsgálat megállapította, hogy több felelőse is van a 17 ember életét követelő februári stadionkatasztrófának.

A vizsgálatot lefolytató bizottság megállapította a tartományi labdarúgó-szövetség (APF), a rendező Santa Rita labdarúgóklub, a stadion üzemeltetője, valamint a biztosítást végző rendőri szervek közös felelősségét

– jelentette be szerdán Carlos Mendes Samba helyettes kormányzó, a vizsgálat vezetője.

A jelentésben megemlítik, hogy az érintettek között “rossz volt a kommunikáció”, így képtelenek voltak kezelni azt a mennyiségű embertömeget, amely a Santa Rita-Recreativo Libolo bajnokira, az élvonal nyitómérkőzésére igyekezett bejutni.

A tanúk beszámoltak arról, hogy a pánikot a rendőrök okozták azzal, hogy a tömeg feloszlatására gázspray-t használtak. A vizsgálat ugyanakkor ezt nem erősítette meg: az elhunytak szervezetében nem találták ennek nyomát. Egy korábbi vizsgálat emiatt kizárólag a rendőrséget tette felelőssé.

A hivatalos jelentések szerint 17 ember meghalt, 58 ember pedig megsérült az utóbbi évek legnagyobb afrikai stadionkatasztrófájában, de a sérültek ellátásában segédkező orvosok legalább 25 halálos áldozatról tájékoztatták a helyszínen lévő újságírókat.

Az élvonal nyitómérkőzését óriási várakozás előzte meg, a rendező klub azonban nem volt felkészülve a jelentős érdeklődésre. A stadionon kívül várakozó drukkerek egy része a meccs kezdetekor megrohamozta az egyik bejáratot, a rendőrség könnygázt vetett be, eközben több embert agyontapostak, akik elestek a tömegben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik