Pályán kívül

Isten éltesse Balczó Andrást!

A sporttörténelem egyik legsikeresebb öttusázója, Balczó András augusztus 16-án ünnepli 76. születésnapját. Éppen két nappal azelőtt, hogy a riói olimpián elindulnak az öttusa versenyek.

Balczó fénykora, az 1960-as évek óta persze rengeteg dolog változott. Hogy mást ne említsünk, Pekingben volt utoljára külön versenyszám a lövészet, és a futás: 2009 óta a két sportág, sílövészethez hasonló kombinációja zárja versenyeket. Csapatversenyeket pedig már 1992 óta nem rendeznek.

Balczó öt olimpiai érméből (három arany és két ezüst) kettőt nyert egyéniben és hármat csapatban. A pontosság kedvéért: 1960, Róma, arany csapatban, 1968, Mexikóváros, arany csapatban, és ezüst egyéniben, majd 1972, München, arany egyéniben, és ezüst csapatban. 1963 és 1969 között nem talált legyőzőre a világbajnokságokon.

Balczó András (balczó andrás, )
Balczó András (Fotó: MTI)

Az államszocializmus időszakában kettős sors jutott neki: bár ünnepelt sztár volt, mély vallásossága miatt nem lépett be az MSZMP-be, így nem futhatott be sportkarriert. Kemény személyiségét jellemzi, hogy a politikával a rendszerváltás után sem békült meg. Bár 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet, a díjátadóra nem ment el, mert nem értett egyet a kormány abortuszpolitikájával.

A róla készült, a Küldetés című 1976-os portréfilmben azt mondta, azért tudott csúcsra érni, mert elképesztően mélyről indult.

„Aki ilyen mélyről indul, az nagyon elrugaszkodik, hogy felérjen a felszínre, és talán egy kicsit tovább is megy. Korábban indul, korábban érkezik…”

Nagyon reméljük, hogy Balczó András a születésnapja után, szép olimpiai öttusa-eredményeknek is örülhet.

A női verseny csütörtökön 15 órától, a férfiaké pedig 19.30-tól indul a vívással. A magyar szurkolók Földházi Zsófiáért, Kovács Saroltáért, Demeter Bencéért, és Marosi Ádámért izgulhatnak majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik