Huszonöt éve, 1991. május 14-én halt meg Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok kardvívó, minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja – írja portréjában az MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma.
1910. március 16-án született Jászberényben. Miskolcon dolgozó vívómester édesapja vezette be a kardforgatás tudományába, ő küldte a fővárosba 1927-ben első versenyére. Gerevich Aladár győzött, s mire hazaért, apja már megkapta a magyar kardstílust megújító Italo Santelli mester táviratát:
Lenni fiúcska tehetség, küldeni vívni.
Az olasz mester vívásoktatásból élt, de a kevésbé jómódú tehetségeket mindig felkarolta. Így lett tanítványa Gerevich is, aki három évtizedes eredményes pályafutással hálálta meg bizalmát.
Első olimpiai bajnokságát 1932-ben, huszonkét éves újoncként nyerte Los Angelesben a kardcsapat tagjaként. Az 1936-os berlini olimpián csapatban aranyérmes, egyéniben bronzérmes lett. A következő, 1948-as londoni olimpián – a második világháború miatt két olimpia elmaradt – két aranyéremmel tért vissza, csapatban és egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Mindent tud, amit vívásban tudni érdemes. Maga a megtestesült technika
– írta róla ekkor egyik nagy elődje, Ozoray Schenker Zoltán.
1952-ben Helsinkiben a kardcsapattal aranyat, egyéniben ezüstöt, a tőrcsapattal bronzérmet nyert, az 1956-os melbourne-i olimpián egy csapatban szerzett arannyal növelte érmei számát. Az 1960-as olimpiára ötvenévesen készült, s akadtak, akik kora miatt megkérdőjelezték indulását – válaszul kihívta a fiatalokból álló csapatot, és mindenkit legyőzött. Rómában sem okozott csalódást, a kardcsapattal aranyérmes lett. Hat olimpián összesen tíz érmet, köztük hét aranyat gyűjtött, ezzel minden idők legeredményesebb magyar olimpikonja és olimpiai bajnoka lett.
Éremkollekcióját 1937 és 1958 között kilenc világ- és öt Európa-bajnoki címmel gyarapította, az országos bajnokságokon 34 alkalommal nem talált legyőzőre. Példátlan teljesítményét tehetsége mellett hihetetlen szorgalmával, akaraterejével érte el. A vívásra született: kitűnő fizikumával, kivételes technikájával, eleganciájával kiemelkedett még a többi nagyszerű magyar vívó közül is. Stílusa a technikán alapult, amely – saját bevallása szerint – gyorsaságot és támadószellemet jelentett. Nem volt erőssége a taktikázás, de nem is volt rá szüksége, ellenfeleinek többségét szinte lehengerelte. A kard volt az igazi fegyvere, de más fegyvernemekben (tőr, párbajtőr) sem volt tehetségtelen.
Pályafutása alatt több klub színeiben versenyzett, vívómesterként a BVSC-ben, majd a Vasasban oktatott. Szinte élete végéig lejárt a Vasas pasaréti termébe, ahol nagy szeretettel és sok türelemmel tanította a fiatalokat. Tapasztalatait a Szepesi Lászlóval közösen írt Korszerű kardvívás (1979) című könyvben foglalta össze.
Kiváló sportpályafutásának elismeréseként 1988-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Olimpiai Érdemrendje ezüst fokozatával, 1989-ben a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjével tüntették ki. Példás életútjáért, sportsikereiért 1990-ben nemzetközi Fair Play-díjat kapott. 1991-ben az elsők között ítélték neki az újonnan alapított Magyar Olimpiai Érdemérmet, és bekerült a magyar sport halhatatlanjainak klubjába. 1996-ban posztumusz kapta meg a köztársasági elnök aranyérmét, 2013-ban a nemzetközi szövetség beválasztotta a Vívó Hírességek Csarnokába.
Magánélete is kedvenc sportágához kötötte. Két olimpián (1932-ben és 1936-ban) is együtt szerepelt Bogáthy Bogen Ernával, az első olimpiai érmes magyar női tőrvívóval, aki az 1932-es Los Angeles-i olimpián bronzérmet szerzett. Ismeretségükből szerelem szövődött, 1938-ban házasodtak össze, két fiuk közül Gerevich György a Vasas mesteredzője volt, Gerevich Pál kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok vívó és vívóedző.
Gerevich Aladár 81 éves korában, 1991. május 14-én halt meg Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Egykori lakóházát a budapesti Attila úton emléktábla jelzi. Nevét viseli az élsportolók és segítőik támogatására 2004-ben létrehozott Gerevich Aladár Sportösztöndíj. 2010-ben, születésének centenáriumán róla nevezték el Magyarország első fedett sportcsarnokát, az 1941-ben épült budapesti Nemzeti Sportcsarnokot, ahol szobrot is avattak tiszteletére.
