Pályán kívül

Dudás Miklós vesztét a csúcstechnika okoztat

Speciális elemzőszoftvert és célzott vizsgálatot is bevetettek ellene az ellenőrök.

Dudás Miklós kedden került bajba, doppingvétség miatt, így versenyzői engedélyét és kerettagságát is azonnali hatállyal felfüggesztették. A Magyar Kajak-kenu Szövetség a versenyző és most tessék figyelni, edzője támogatásait is azonnali hatállyal megvonta.

A blikk.hu most arra derített fényt, hogy milyen eljárás alapján mutatták ki a szintetikus tesztoszteront világbajnok kajakosunk szervezetében.

Dudás tavaly, az Európa Játékokon és idén is részt vett doppingellenőrzésen. A friss mintája azonban feltűnően más értéket mutatott, mint a korábbi, ez lett gyanús az ellenőröknek. Ezt követően már tüzetesebben vizsgálták a versenyző vér- és szteroidprofilját, egy egészen speciális elemzőszoftver pedig megerősítette a gyanút.

Még ez sem jelentett azonban megkérdőjelezhetetlen eredményt, így két egymástól független orvoscsoporttal is megismételték a vizsgálatot.

Végül egy osztrák laborban célzott vizsgálattal találtak anabolikus, androgén szteroidot a londoni olimpián K1 200 méteren hatodik helyen végző magyar versenyző mintájában.

Dudás Miklós a tavalyi milánói kvalifikációs világbajnokságon nem jutott döntőbe, így nem szerzett kvótát a Riói olimpiára. Horváth Bencével párosban viszont lett volna még esélye a kvalifikációra, így azonban jó ideig biztosan nem fog versenyezni.

Dudás tavaly Sevillában edzőtáborozott és elmondása szerint ellenőrizetlen táplálékkiegészítőt vett, ez okozta a vesztét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik