Pályán kívül

Egy forinttal sem támogatta az úszószövetséget a kiszálló szponzor

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, a Kiss László körül kialakult botrány és a szövetség hozzáállása az ügyhöz sem tetszik a KÉSZ Csoportnak és a továbbiakban nem kívánja támogatni a Magyar Úszó Szövetséget.

A közleményre a Magyar Úszó Szövetség jogi képviselője reagált. A hivatalos válaszból kiderült, a KÉSZ Csoport nem nyújtott támogatást a MÚSZ részére, sőt, a szövetség pert is nyert ellenük szerződésszegés miatt.

“A KÉSZ Holding Zrt. és a MÚSZ között 2013-ban létrejött szponzorálási szerződés alapján a KÉSZ Zrt. kizárólag Magyarország világbajnoki prezentációját támogatta.

Ezen támogatáson kívül a Kész csoport 2013, 2014, 2015 és 2016. évben egyetlen forint támogatást nem nyújtott a MÚSZ részére, megszegve ezzel szerződéses kötelezettségét.

A szerződésszegés miatt a MÚSZ jogerősen pert nyert a KÉSZ Zrt. ellen, de a jogerős ítélet ellenére a KÉSZ Zrt. a mai napig sem teljesítette fizetési kötelezettségét, amely okból a MÚSZ – a jogerős ítélet alapján – kénytelen lesz a társaság ellen végrehajtási és/ vagy felszámolási eljárást kezdeményezni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik