Pályán kívül

Kiss Lászlóékkal “példát kellett statuálni”

A kedden kirobbant újabb úszóbotrány kapcsán megszólal a fő érintett, a válogatott szövetségi kapitányának korábbi versenyzőtársa. A csoportosan elkövetett nemi erőszak története egy más, korabeli szemszögből.

Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke, szerda reggel, a TV2 Mokka című adásában azt nyilatkozta, hogy Kiss László 55 évvel ezelőtt csoportosan elkövetett nemi erőszakos büntette, amiért három éves letöltendő börtönbüntetést kapott, ismert tény volt a magyar uszodák világában. Azóta azonban nagyjából két generáció nőtt fel, akik mit sem tudtak az egészről és az ’50-es, ’60-as éveket is csak elmesélésből ismerik.

A 24.hu ezért talált egy olyan kortárs úszót, aki mindhárman érintettnek versenyzőtársa, jó barátja volt. Serényi Péter válogatott úszó, később kiváló sportújságíró az alábbi posztot tette közzé Kiss László ügyével kapcsolatban:

Mi az, hogy az uszodában mindenki tudott róla? Aki a ’60-as évek elején újságot olvasott (néhány millió ember), az mind tudott róla. A nyilvánosság előtt zajlott az egész ügy. A margitszigeti Sportuszodából vitték el őket egy San Remo-i válogatott verseny előtt. És mi az, hogy három évi börtön? Igen, az ítélet erről szólt, s rémisztően hangzott, de a nagyfai munkatáborból néhány hónap elteltével szabadultak a „bűnösök”. Indoklom az idézőjelet: a súlyos elmarasztalás dacára sem derült ki soha, hogy valójában úgy történt-e az erőszak, ahogy azt a bírósági ítéletben oly plasztikusan leírták! Példát kellett statuálni! Utóbb mindhárom „elkövető” példás családi életet élt és él, civil pályájukon remekül helytálltak. Kiss karrierje nyitott könyv, ugye. L.L. kitűnő sportújságíró lett, míg V.L. az egyik legmenőbb, legnagyobb honi szövetkezet maximálisan megbecsült dolgozójaként ment nyugdíjba. Sőt! Egy idő után – természetesen – hivatalosan rehabilitálták őket, mi több, közölték velük, hogy ügyük valamennyi iratát megsemmisítették. Ezek után kérdés: most mégis kiknek a „jóvoltából” kerültek elő ezek az állítólag megsemmisített iratok? És még csak annyit: Kiss Rió után ezer százalék, hogy visszavonul, vajh’ ki lehetett annyira türelmetlen, hogy ezt a négy és fél hónapot már nem tudta kivárni? A három embert több mint fél évszázaddal ezelőtt megbüntették, büntetésüket letöltötték. Soha nem fogom megtagadni őket, amíg élek! Korunk irigyeit, gyűlölködőit, szarkeverőit vajon valaha is megbüntetik-e?

Ez is egy nézőpont, ráadásul elég közeli.

Gyárfás Tamás a Mokkában azt érzékeltette, tudja, hogy ki és miért teregette ki éppen most ezt a régen elfeledett ügyet.

Az atv.hu  Hornyák Viktor úszóedzőt szólaltatta meg. Ő az, aki a Kiss-ügy idejében még tán meg sem született, ellenben a Magyar Úszószövetség 2015-ös elnökválasztásán egyedüli ellenjelöltje volt Gyárfásnak, de alulmaradt vele szemben.

Azt atv.hu a hajdúszoboszlói edzőt idézve úgy fogalmaz, “Kiss László le sem töltötte a börtönbüntetését, másfél év múlva szabadult, mert egy befolyásos női olimpikon közbenjárt érte. A szakember szerint gyanús lehet, hogy Kisst az 1963-as amnesztia évében engedték szabadon, hiszen a rendelet nem terjedhetett ki a visszaesőkre illetve a köztörvényesekre. Hornyák utalt arra, hogy több történész, illetve kutató véleménye szerint ezen időszakban megugorhatott az állambiztonságiak közé beszervezettek száma.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik