Pályán kívül

Hőssé vált, mert életet mentett a futballista

Írországban, Buncrana kikötőjében, egy család autójával a mólóról a tengerbe csúszott. Öten meghaltak, egy volt ír élvonalbeli labdarúgó, Davitt Walsh mentette ki az egyetlen túlélőt.

A balesetben öten veszítették életüket, az 57 éves Ruth Daniels, lánya, a 14 éves Jodie Lee Daniels, a 49 éves Sean McGrotty és fiai, Mark (12), valamint Evan (8), mindannyian a 20 éves Josh Daniels, a Derry City játékosának  hozzátartozói voltak.

Egyedül a négy hónapos kislányuknak sikerült túlélni a tragédiát. Rionaghac-Ann életét a Finn Harpsban, a Bohemiansben, a Shelbourne, majd legutóbb a kerrykeeli Institute FC csatára, Davitt Walsh mentette meg – számolt be az iristimes.com.

ír baleset térkép

„Csak azt láttam, hogy az autó a vízben van és gondolkodás nélkül rohantam segíteni. Láttam a pánikot a családon, segítségért sikoltoztak. Letéptem a ruháimat, beugrottam, és úsztam, ahogyan bírtam. Mire odaértem, az egyik ablak betört és a víz  már ömlött be az autóba. Az apa kezembe nyomta a babát, és kérte, hogy mentsem meg. Szerettem volna a többieknek is segíteni, de kezemmel a víz fölé tartott babával, csak arra maradt erőm, hogy kiússzak a partra. Teljesen elkészültem az erőmmel. Borzalmas volt látni halálfélelmet a szemekben… Csak ömlött befelé a víz… Borzalmas, hogy nem tudtam többet tenni a családért. Szörnyű tragédia”

– mesélte el a végtelenül szomorú történetet Davitt Walsh az RTÉ-nek.

 

A kisbaba állapota stabil, a közeli Letterkenny Kórházban ápolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik