Pályán kívül

Ciki: rádióműsorban követelte a kezdőcsapatba fiát az anyuka

Szerinte gyermekének kellene védenie, ha a csapat bajnok akar lenni.

Uruguay egyik leghíresebb csapata a Penarol. Az együttes ötször nyerte meg a Libertadores-kupát (a dél-amerikai Bajnokok Ligáját), valamint megválasztották az évszázad csapatának is. A gárda jelenleg harmadik a bajnokságban, igaz még csak öt forduló telt el. A csapat három győzelemmel kezdte a szezon, a legutóbbi két bajnokin csak egy pontot szerzett.

A jelenlegi második számú kapus, Damian Frascarelli édesanyja, Maria szerint eljött az idő a kapuscserére. Azért betelefonált a Sport 890 című rádiósműsorba, ahol élesen bírálta a kezdőkapust, Gaston Guruceagát – írja a Fox Sports.

A hölgy így fogalmazott:

Nem lesz bajnok a Penarol, ha Guruceaga áll a kapuban. Van egy cserekapusunk, Frascarelli, sokkal jobb képességekkel, neki kellene védenie. Guruceaga sok hibát követ el, rendre a védelem menti meg őt.

Ezzel semmi baj sincs, bárki elmondhatja a véleményét. Aztán jött egy nem várt mondat:

Amúgy Frascarelli anyukája vagyok,nem mondtam?

A cserekapus később nem győzött magyarázkodni. Ráadásul kimondottan kellemetlen volt neki a mamája akciója, ugyanis Guruceaga az egyik legjobb barátja. Frascarelli a Twitteren tett pontot az úgy végére, ahol a következőket írta:

Már beszéltünk Gastonnal, bocsánatot kértem tőle és a családjától is. Szerencsére a barátságunkra nem lesz hatással ez a kis incidens.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik