Pályán kívül

Előfordulhat, hogy 80 év után nem lesz rádiós közvetítés az olimpiáról

Az eredeti tervek szerint százfős magyar televíziós-rádiós küldöttség utazott volna Brazíliába, de ennek összlétszámát megfelezték.

Az utóbbi évtizedekben természetes volt, hogy az olimpia ideje alatt a rádió is közvetíti a versenyeket. Az olvasók között biztosan nagyon sokan vannak olyanok, akik egy-két magyar érem megszerzését a rádiót hallgatva izgulták végig, mert éppen nem tartózkodtak televízió közelben.

Viszont nyolcvan év (1936, Berlin) után előfordulhat, hogy a rádió nem közvetíti a helyszínről az ötkarikás játékokat. A Bors információi szerint nincs minden rendben az MTVA-nál. Az eredeti tervek szerint százfős magyar televíziós-rádiós küldöttség utazott volna az augusztus 5-én kezdődő eseményre, de ennek összlétszámát megfelezték.

Az MTVA működésére az idén nyolcvanmilliárd forintot fordítanak, de ez is kevés ahhoz, hogy központi tévéstúdiót állítsanak fel odakint, ehelyett Budapestről az M4 Sport stábja fogja össze a közvetítéseket. Eredetileg kilenc mobil tévés brigád utazott volna Rióba, ám ennek a számát hatra csökkentették.

A jelenlegi tervek szerint a rádióban lesz közvetítés, de nem úgy, ahogy korábban. A közvetítők  a Budapestre érkező tévéképet nézve próbálják meg elhitetni, hogy kint vannak az olimpia helyszínén.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik