Pályán kívül

La Gazzetta dello Sport: Kertész Géza, a labdarúgás Schindlere

Ezzel a címmel jelentetett meg cikket a magyar edzőről a népszerű olasz sportnapilap.

A magyar trénerről a január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából közölt cikket az olasz napilap – számolt be róla az MTI.

Az egyszeres válogatott Kertész 1920 és 1923 között a Ferencváros játékosa volt, majd 1927-től dolgozott edzőként Olaszországban. Többek között 1935-1936-ban a szicíliai Catania, 1939-1940-ben a Lazio, majd 1942-1943 között az AS Roma felkészülését irányította. Ezt követően visszatért Magyarországra, és aktív részt vállalt a budapesti ellenállásban, valamint a zsidók mentésében.

A nyilasok 1945. február 6-án végezték ki barátjával, Tóth Potya Istvánnal együtt, aki 1931-32-ben az Internazionale edzője volt. A La Gazzetta dello Sport visszaemlékezésében beszámol arról, hogy Kertész Gézáról utcát neveztek el Cataniában. A magyar edző vezette be az olasz labdarúgásba a “ritiro” gyakorlatát, vagyis hogy a csapat a meccsek előtt elvonult a nyilvánosság elől.

A cikk szerint Kertész Géza fia, Giovanni a liguriai Savona városában élt és ott halt meg 2012-ben, 81 évesen. Lányai, Sandra és Nadia őrzik a magyar nagyapa emlékét.

A milánói Giuseppe Meazza Stadionban négy éve, 2012. január 27-én helyeztek el emléktáblát hasonló alkalomból Weisz Árpád emlékére. A Bologna és az Internazionale legendás edzője, akire Olaszországban a mai napig emlékeznek, 1944-ben az auschwitz-i koncentrációs táborban halt meg családjával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik