Pályán kívül

Menekülteknek segíthetett, előzetesben a magyar csapat edzője

A rendőrség nem adhatott tájékoztatást az ügyről.

Joel A.G. 23 évvel ezelőtt, ösztöndíjjal érkezett Magyarországra Beninből. A Közgáz és a TF után a jogot is elvégezte, majd megházasodott és saját ügyvédi irodát nyitott. Egyik legnagyobb szenvedélyének, a labdarúgásnak is hódolt hazánkban. 2006 és 2009 között  harmadosztályú ESMTK csapatát erősítette majd edzőnek állt. Trénerként dolgozott a Pereg, valamint a kizárólag afrikai játékosakat foglalkoztató Inter CDF együttesénél.

A Nemzeti Sport Online információi szerint az edző az idei bajnokságban csak az első öt fordulóban irányította a gárdát. Ugyanis nevét a menekültválsággal hozták kapcsolatba, az ügyvédként dolgozó férfi a rendőrség gyanúja szerint hamis papírokat juttathatott a határt átlépni igyekvő migránsoknak.

Az NSO megkereste a BRFK-t is, ők azonban azonban nem adhattak tájékoztatást az ügyről. Az Inter CDF nagy meglepetést okozott a Magyar Kupa idei kiírásában, két harmadosztályú csapatot is kiejtettek, majd a Tiszaújváros kettős győzelemmel búcsúztatta őket a nyolcaddöntőben.

Joel A.G. helyét távozása után egykori segítője, John Moses vette át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik