Pályán kívül

„Mélységesen csalódtam Benzemában”

Mint ismert, szexvideós botrányba keveredett Karim Benzema, a francia válogatott és a Real Madrid labdarúgója. Állítólag szerepe volt abban, hogy honfitársát, a lyoni Mathieu Valbuenát megzsarolták. A sértett eddig hallgatott, pénteken azonban megtörte a csendet a L’Équipe-nek nyilatkozva.

Az ellenségemnek sem kívánom mindezt

– mondta Valbuena.

Benzema korábban többször is hangoztatta, hogy ő csak közvetítő volt. Valbuena elmesélése alapján ez tényleg így volt, a csatár arról győzködte, hogy fizesse ki mindenképpen a zsarolókat, akik „nagyon kemény fickók”. Emlékeztette honfitársát, hogy Djibril Cissének is volt korábban egy hasonló esete, ő fizetett, így akkor nem szivárgott ki az ügye.

Valbuena végül nem fizetett és nem is válaszolt a zsarolók megkeresésére, kivárásra játszott. Ekkor szivárgott ki a történet, mire Benzema kérdőre vonta Valbuenát, hogy ez hogyan történhetett meg, és hazudniuk kellene a saját érdekükben.

Valbuena mélységesen csalódott Benzemában, mert a Real játékosa nem tisztelte őt. Szerinte ez jól hallható azon a felvételen is, melyen Benzema az ismerősével beszélt, aki megzsarolta Valbuenát.

Én mindenkit tisztelek, de úgy érzem, hogy most hülyének néztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik