Pályán kívül

Napvilágot látott az NDK-s sportolók halállistája

A Frankfurter Allgemeine Zeitung elképesztő listát közölt a kelet-német állam által elrendelt doppingprogramjának résztvevőiről.

Közismert tény, hogy anno a szocialista blokkban úgy általában a sportra, mint a “nyugattal” folytatott verseny egyik kiváló kirakatára tekintettek. Ennek megfelelően a kommunista sportpolitika azokat sportágakat finanszírozta és támogatta mindenekelőtt, amelyek világbajnoki, még inkább olimpiai bajnoki aranyakban termékenyek voltak.

Az NDK különösen élen járt az úszás, az atlétika, a kajak-kenu, az evezés, vagy a súlyemelés sportágakban, ott, ahol rém hatékonyan lehetett a nyers erőt fejleszteni – nem csak megengedett eszközökkel. Ki ne emlékezne Egerszegi Krisztina első olimpiai érme, a szöuli 100 méteres hátúszásban szerzett ezüstjének díjátadása után készült fotókra, ahol Kristen Otto, és Cornelia Sirch valóságos “kétajtós szekrényként” feszített a kis törékeny “Egérke” oldalán. Mindketten simán elmehettek volna másodállásban kidobóembernek…

 
Balról jobbra: Kristen Otto (NDK), Egerszegi Krisztina, Cornelia Sirch (NDK) 
Forrás: mob.hu/MTI 

Na mármost, az is köztudott, hogy ezek az NDK-s sportoló fiúk és lányok nem maguktól eszegették a kapszulákat, hanem utasításra. Ezt Thomas Köhler, egykori NDK-s sportvezető ismerte be először 2010-ben megjelenő könyvében. Az viszont már döbbenetes új információ, hogy Németországban jelen állás szerint 200 olyan sportolót tartanak számon, aki a kelet-német sportpolitika áldozata lett – állítja a faz.net cikkében

Mi több, az őket tömörítő szervezet, a Doping-Opfer-Hilfe-Verein szerint számuk elérheti a 700-at is. Ők egytől-egyig a központilag előírt és alkalmazott doppingolás, de nyugodtan írhatjuk, az emberkisérletek áldozatai. A faz.net  közülük 73 -mal beszélt, amiből kiderült, mikor, milyen szerekkel, kiknek az utasítása alapján doppingoltak és mindez milyen egészségkárosodáshoz vezetett.

A lista – 1., 2., 3., –  anonim, de aki egy kicsit is jártas a 70-es, 80-as, 90-es évek sporttörténelmében egy két arcot, nevet biztosan össze tud párosítani a születési évből a sportágból és az elért eredményből.

Tanulságos, leginkább azoknak, akik azt vallják, hogy 10 évet simán odaadnának életükből egy olimpiai aranyért és ezért bármire hajlandóak lennének…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik