Velős kötet, sok testnedvvel. Jobbára könnyel és…, inkább idéznék: „Vicces, de az olimpiai győzelemhez vezető út eldobott kotonokkal, ondóval teli zsebkendőkkel és rövid, tartalmatlan, érzelmektől mentes k.rásokkal van kikövezve.”
Biztos így lehet, de Szepesi Nikolett nem nyert olimpiát, csupán részt vett kettőn, legjobb eredménye egy Európa-bajnoki bronzérem. Ugyanakkor kétségtelenül az uszoda világának részét képezte 14 évig. Emiatt írta meg a könyvet, és ahogy elmondta, vállalta, hogy büdös ribancnak nevezik, de legalább az álszentségnek vége, ha rajta múliik.
Ha már szentek: Szent Ágoston egy gondolatát választotta mottójául, miközben a könyvet magának ajánlotta: „Add meg nekem az önmegtartóztatás és a szűziesség erényét – csak még nem most.”
A 348 oldal arról tanúskodik, hogy ennek az erénynek még nincs birtokában Szepesi, aki egyébként nem tartja magát kurvának.
Fotó: Facebook/Ulpius-ház
„Sok férfival volt dolgom, sokan megb…tak, és voltak akiket én tettem magamévá” – írja, és elismeri, ő kergette a vágyakat, ő strigulázta a dugásait a sztárokkal, de most tiszta akar lenni, és ehhez ki kell hánynia magából a történteket. A hányás más tekintetben is gyakori kísérőjelenség volt a pályafutásában, ugyanis többször is hangsúlyozza a könyvben, hogy nagyon tud inni (hova tovább vedelni), az edzőtáborokba vagy épp az olimpiai faluba kulacsokban csempészték be a vodkát sporttársaival.
Magának is felteszi a kérdést (többször), vajon ha mértéktartó életet élt volna az elmúlt években, eljuthatott volna-e magasabb szintre az eredményességet tekintve vagy sem. Úgy gondolja, hogy nem. Pedig ha kitart harmadik komoly kapcsolata mellett, és nem lett volna őhozzá (egy világbajnok vívóról beszélünk) is hűtlen, mint mindegyik társához, meglehetett volna mindehhez az alap.
Súlyos ítéleteket mond a nőkről és a férfiakról is, amiben semmiképpen sem értünk egyet, és hamarabb tartom elképzelhetőnek, hogy egy nők vagy épp férfiak jogaiért harcoló szervezet pereli be a leírtak miatt, semmint a kisgyermekes szőke fürtös olimpiai bajnok vízilabdázó, vagy épp a Magyar Olimpiai Bizottság egyik jelenlegi vezetője, korábbi olimpiai bajnok vívó – akikkel szintén hált. (Egyébként „Vezetővel b…ni kihívás” – tudjuk meg a kötetből.)
Fotó: MTI
Rejsz-robiknak, kis pöcsöknek nevezi a budapesti éjszaka férfi tagjait, egy kalap alá vesz mindenkit (idézet: „mindegyik félrek.r”), mellesleg a korai orgazmust („gyorstüzelő kis pöcsök”) és a görbe férfiasságot is szánalmasnak nevezi. Sarkosan küld el minden férfit a francba, ezt akár ki is kérhetjük magunknak.
A szerinte csak vidéken és a tanyavilágban hűséges nőknek tanácsokkal is szolgál: „Felejtsd el az erkölcsöket, mert különben örök vesztes leszel. Ha jó vagy, visszaélnek vele.” Ehhez képest – most kisebb értékítélet következik a leírtakat alapján – három komoly kapcsolata közül kettő esetben is ő élt vissza a bizalommal.
„Tisztítókúra – vagy tisztító k.rás? Te melyiket választanád?” – tette fel a kérdést még a könyv első etapjában, és ő az utóbbit választotta. Csak épp nem mindig volt minden piszkos, amit tisztítani kellett volna.
Szepesi Nikolett első komoly barátja, bizonyos Kálmi öngyilkos lett kapcsolatuk után nem sokkal. „Értékes ember ugrott a halálba, feltehetően miattam” – írja a 26 éves szerző, majd pár sorral arrébb ezt mondja: „Nem tántorított el a vágyak kergetésétől (…) a férfiak hülyítésétől”.
Ekkor megálltam egy pillanatra az olvasásban, furcsa volt ez a szenvtelen leírás, miközben az is tény, két ember kapcsolatának vége a felelősség végét is jelenti egymás iránt.
Fotó: MTI
„A b…ást is versenyszerűen űztem” – mondja a szerző, aki az athéni olimpia után elővette az éremtáblázatot, és a magyar érmesek közül elkezdte sorra venni, ki volt már meg neki, és ki lesz meg a jövőben.
Szepesi az elbeszélést egy utazásra (is) építi: idén tavasszal Barcelonába, egy korábbi szeretőjéhez (ma már barátjához), bizonyos Alejandróhoz utazott, neki öntötte ki lelkét, tőle várt tanácsot, aztán végül jókat beszélgettek az élet nagy dolgairól.
Az örökös bajnok úszó (ezt a címet sokszor kihangsúlyozza, amelyhez egyébként 15 országos bajnoki cím kell, és ezt egy valamire való úszó simán hozza) Fradi- és Barcelona-drukker, Messivel le is feküdne, miközben Cristiano Ronaldóval nem.
Magát a Facebook-generáció tagjának írja le Szepesi, ebben bizonyosan téved, hiszen pályafutása zenitjén a közösségi oldalnak még nem volt nyoma, maximum iwiw-generációról beszélhetünk hazánkban. Minden bizonnyal az élvezetek hajszolása, a pillanatoknak élés, a rapid ismerkedés, amire gondol, és ebben kétségtelenül királynőnek számított.
Beszél többek között drogozó, az alkohol mámorában fürdő élsportolókról (ő maga is többször részegen vezetett a fővárosi utakon), hatperces menetet az olimpiai falu garázsában letudó olimpiai bajnok vízilabdázóról, csak virtuálisan tökös válogatott labdarúgóról, tévéműsorban győztes mentalistáról vagy épp egy hosszabb ideig tartó – érzelmekkel is átitatott – kapcsolatról, amely egy gyerekes, házas fővárosi válogatott focistához kötötte, de egy válogatott dzsúdós lánnyal eltöltött szenvedélyes éjszakáról is.
A könyv három drámai életeseményt is érint. Édesanyja agydaganata a kezeléseknek köszönhetően már a múlté, a sebek, amelyeket két sporttársától kapott az eindhoveni Eb előtt viszont még ma is fel-feltörnek.
„Cigány” – ez volt arra a képre írva, amelyet szállodai szobájának ajtaja alatt csúsztatott be neki Norbert és Dominik, az úszóválogatott két tagja. „Rohadt büdös cigány kurva, dobogós lett” – mondta állítólag egyikük azután, hogy Szepesi 3. helyen csapott másnap a célba, elérve ezzel legjobb nemzetközi eredményét.
Fotó: MTI
A sporttársadalomban is jelen lévő rasszizmus (vagy alpári csínytevés?) mellett még aggasztóbb az uszodai szexuális zaklatások sora. Merthogy volt ebben is része Szepesinek, akit a Spartacus középkorú masszőre zaklatott többször is, csakúgy, mint a többi lányt.
A történtekre a könyvben Cárnak nevezett edző, a magyar úszósport elmúlt évtizedeinek egyik legsikeresebb trénere csak ennyit mondott akkor: „Varrjátok be a p..átokat!” Az ügy feledésbe merült, de a könyv megjelenése után szinte azonnal bejelentette a Magyar Úszó Szövetség, hogy vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Ha másért nem, ezért megérte kiadni ezt a 348 oldalt (mellesleg tanulságként is érdemes elolvasni, megnézni azt, mit nem tart cikinek kiadni a kezéből egy 26 éves nő).
A Cárhoz egyébként meglehetősen sajátos viszony fűzte Szepesit, elég annyit megemlíteni, hogy az elismert tréner többször is megütötte, és komolyabb sérülése idején is túlterhelte az edzéseken.
Bár a könyv derekán Szepesi egy pillanatra elszégyellte magát, azt mondja, nem bánt meg semmit, és ha újraélhetné tiniéveit, lehet, hogy ugyanígy élné át.
Azt mondja, míg a jelenkor legjobb öttusázója közterületen ordítozott vele, miért mocskolja be a magyar sportot, korunk olimpiai bajnok úszója ezt mondta neki: „Szepi, szurkolok neked, mesélj el mindent az álszentségről, a megaláztatásokról, a mi világunkról.”
Egy olimpiai bajnok biztató szavait nincs okunk megkérdőjelezni.
Az más kérdés, hogy közönségesen vagy a közönségnek írunk könyvet.
Igaz, a kettő sokszor éppen egy és ugyanaz.
(Én, a szexmániás – Ulpius-ház Könyvkiadó, 348 oldal)
