Pályán kívül

Egyre több dologra emlékszik a megkéselt birkózó

szigethalom verekedés (szigethalom, verekedés, tömegverekedés, rendőrség, sávoly gergő, )
szigethalom verekedés (szigethalom, verekedés, tömegverekedés, rendőrség, sávoly gergő, )

Már sétálgat otthonában, és egyre jobban érzi magát a Sziget SC birkózója, akit szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen életveszélyesen megkéseltek.

Prunner József elmondta, hogy délelőtt telefonon beszélt a kórházból csütörtökön hazaengedett 19 éves birkózóval, Bozsányi Gergővel, akit kitűnő hangulatban talált. “Rekordgyorsasággal gyógyul, ami nagyrészt az évek óta versenyszerűen űzött sportnak, erős testalkatának és pozitív hozzáállásának köszönhető” – számolt be a beszélgetésről az elnök.

Hozzátette: birkózójuk szeretné mielőbb feldolgozni a majdnem az életét követelő szilveszter éjszakai támadást, amelynek csak a kezdetére emlékszik. Arra, hogy miután ő és barátja (Sávoly Gergő, az MTK 18 éves ökölvívója) lementek a szórakozóhely földszinti mosdójába, rájuk rúgták az ajtót. Aztán észrevette, hogy barátjából ömlik a vér, sebeit többek segítségével igyekezett úgy-ahogy ellátni. Közben érezte, hogy őt is megszúrták. A máig ismeretlen támadó hátulról előrenyúlva sebesítette meg, majd már csak a kórházban tért magához, ahol csaknem hétórás műtétet hajtottak végre rajta – tolmácsolta a szigetszentmiklósi sportoló által elmondottakat Prunner József.

A súlyos hasi sérüléseket szenvedett fiatalembernek még diétáznia, erősödnie kell, de bízik benne, hogy később akár a versenysportot is folytathatja – tette hozzá a sportklub elnöke. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a két fiatalt január elsején hajnalban egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört vitát követően késelték meg. Az egyik támadót, a 17 éves J. János helyi lakost azóta előzetes letartóztatásba helyezték – ellene emberölés kísérlete miatt folyik eljárás -, a további elkövető vagy elkövetők személye még nem tisztázott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik