Pályán kívül

A focisták nem buták, sőt!

A magyar szakemberek szerint is az okosabb sportoló sikeresebb lesz. De nem csak az intelligencia a döntő.

A napokban megjelent, a stockholmi Karolinska Intézet által végzett kutatás szerint, a svéd élvonalbeli labdarúgók gólerősebbek és okosabbak, mint az alacsonyabb ligában játszók focisták. A felmérés során megmutatkozott, hogy az élvonal játékosai szellemileg is jobb képességűek, mint a gyengébb osztályban focizók, mi több, a feladatsor alapján intelligenciájuk a népesség felső 2 százalékába emeli őket.

Nagy Sándor sportpszichológus szerint a labdarúgók és egyáltalán a sportolók egészen más elvárásoknak kell, hogy megfeleljenek, mint 15-20 évvel ezelőtt.

„Ahhoz, hogy egy sportoló kiemelkedő teljesítményt tudjon nyújtani, legalább általános vagy annál magasabb intelligenciára van szükség. De ez nem az a szokványos képesség, hiszen akkor minden magas intelligenciaszintű ember kiváló sportoló lenne. Évek óta létezik például a futballintelligencia fogalma. Itt a játékintelligencia egy speciális ágazatáról van szó. Ebben megfigyelhető, akár a posztokra is szétbontható helyzetfelismerés képessége. Hiszen más kell, hogy valaki jó kapus, jó védő vagy jó csatár legyen. Természetesen egy jó sportolónak feltétlenül szükségesek a biológiai és genetikai képességek megléte is” – mondta el a szakember.

„Ami a tehetséget és az intelligenciát illeti, az utánpótlásnál már Magyarországon is végeznek felméréseket. Ezeknél pontosan kimutatható, hogy az okosabb gyerekek jobban teljesítenek, a kevésbé intelligensek pedig lemorzsolódnak” – tette hozzá Nagy Sándor.

„Azt pedig, hogy a focisták buták, egyszerűen sztereotípiának tartom. Akik ezt állítják, inkább irigyek arra, hogy a labdarúgás népszerűsége miatt egy focista ismertebb lehet és több pénzt kereshet. Praxisomban is találkoztam efféle irigységgel más sportágak képviselőitől, melyre mindig az a válaszom, hogy az igazán elismert labdarúgók kiváló fizikai és mentális képességei vitathatatlanok, amellett, hogy a futballintelligenciájuk is magas. Tehát nem csak úgy lesznek egy külföldi csapat sikeres labdarúgói.”

A szakember kiemelte annak fontosságát, hogy ezen megállapítások valamennyi sportágra igazak, és nem szívesen tesz különbséget. A sportintelligencia elengedhetetlen a sikerhez, legyen az foci, öttusa vagy lengőteke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik