Pályán kívül

Palikék Ausztráliából is eltűntek?

A Hungaroring volt vezetője hetek óta nem telefonált barátjának az áradások által sújtott országból.

Mint arról korábban beszámoltunk, Palik László és felesége, Marsi Anikó szeptember végén döntöttek úgy, hogy kisfiuk betegsége miatt elhagyják Magyarországot. A gyermeknél két éve kruppot diagnosztizáltak az orvosok, és bár ez nem egy drámai betegség, Vilmosnál súlyos tünetekkel jelentkezett, ezért a hideg téli hónapokat melegebb helyen szerette volna eltölteni a család. Palik a Fókusznak adott interjújában pár hete még azt mondta, egy-két hónapot még kint töltenek, de úgy tervezik, amint megjön a jó idő, tavasszal várhatóan hazautaznak.

A Napi Ász információi szerint a házaspár az említett telefonos interjú óta nem hallatott magáról, sőt, barátjukat, Héder Barnát sem keresték telefonon, aki aggódik a Queenslandben tartózkodó családért, most, hogy Ausztráliában összesen 19 halottat és 72 eltűntet tartanak nyilván a hetek óta tartó áradások miatt.

Héder Barna a lapnak elmondta, nem tudott még beszélni Palikékkal, így azt sem tudja, mi lehet a családdal a katasztrófa sújtotta országban. Abban reménykedik, hogy barátja még a héten felhívja majd, és értesíti a fejleményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik