Élő Forma-1

Forma-1: Vettel drámája miatt Hamilton hatalmasat lépett a vb-győzelem felé

Lewis Hamilton harmadszor nyerte meg a Japán Nagydíjat, és mivel nagy riválisa, Sebastian Vettel egy gyújtógyertya probléma miatt korán kiesett, 59 pontra nőtt a brit pilóta előnye négy futammal a vége előtt. Szuzukában a két Red Bull végzett a dobogón, vagyis Max Verstappen és Daniel Ricciardo pezsgőzhetett Hamiltonnal.  A mostani siker azt jelenti, hogy a Mercedes zsinórban negyedszer győzött a Japán Nagydíjon.

Lewis Hamilton 34 pontos előnnyel kezdte meg a Japán Nagydíjat, és a brit pilóta malmára hajtotta a vizet, hogy Sebastian Vettel már a verseny előtt motorproblémával küzdött. A Ferrari négyszeres világbajnokának a gyújtógyertyával akadt gondja, és a negyedik körben ki is kellett állnia.

Innentől Hamilton elsősége nem igazán forgott veszélyben, igaz, másfél körrel a vége előtt Max Verstappen másfél másodpercre megközelítette, de Fernando Alonso kicsit feltartotta Verstappent, ez pedig elég volt Hamiltonnak, hogy rátaposson a gázra, és bebiztosítsa pályafutása 61. győzelmét. Mögötte a két Red Bull zárt a dobogón, a pontszerző helyekre Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Kevin Magnussen,  Romain Grosjean és Felipe Massa fért oda.

A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.

A Japán Nagydíj végeredménye és a világbajnokság állása

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:31.194 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.211 másodperc hátrány
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 9.679 mp h.
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 10.580 mp h.
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 32.622 mp h.
6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:07.788 perc h.
7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:11.424 p h.
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:28.953 p h.
9. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:29.883 p h.
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h.


A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 4 van hátra):

pilóták:
1. Hamilton 306 pont
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 247
3. Bottas 234
4. Ricciardo 192
5. Räikkönen 148
6. Verstappen 111
7. Perez 82
8. Ocon 65
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 48
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 34
11. Massa 34
12. Lance Stroll (kanadai, Williams) 32
13. Grosjean 28
14. Magnussen 15
15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 13
16. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 10
17. Jolyon Palmer (brit, Renault) 8
18. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 5
19. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4

csapatok:
1. Mercedes 540 pont
2. Ferrari 395
3. Red Bull 303
4. Force India 147
5. Williams 66
6. Toro Rosso 52
7. Haas 43
8. Renault 42
9. McLaren 23
10. Sauber 5

Vettel drámája miatt Hamilton hatalmasat lépett a vb-győzelem felé

Lewis Hamilton harmadszor nyerte meg a Japán Nagydíjat, és mivel nagy riválisa, Sebastian Vettel egy gyújtógyertya probléma miatt korán kiesett, 59 pontra nőtt a brit pilóta előnye négy futammal a vége előtt. Szuzukában a két Red Bull végzett a dobogón, vagyis Max Verstappen és Daniel Ricciardo pezsgőzhetett Hamiltonnal.  A mostani siker azt jelenti, hogy a Mercedes zsinórban negyedszer győzött a Japán Nagydíjon.

Hamilton megnyerte!

Pályafutása 61. győzelmét aratta, és harmadszor nyert Japánban. Mivel Vettel kiesett, így 59 pontra nőtt Hamilton előnye. Verstappen és Ricciardo állhat fel a dobogóra.

Stroll a kavicságyban fejezte be

A jobb első keréknél eltört a felfüggesztés, szerencséje is volt, mert az egyik kanyart konkrétan kiegyenesítette. A kiállása miatt a virtuális safety car van érvényben.

Magnussen izmozott egyet Massával

A dán keményen betette az autót a kanyarba Massáé mellé, össze is értek a kerekek, de végül Magnussen összehozta a manővert, és ezzel már a 8. helyen áll.

Nagy a torlódás a középmezőnyben

Grosjean próbálta a rádión kiharcolni, hogy Magnussen engedje el, mert úgy érezte, megvan a tempója ahhoz, hogy megelőzze a Magnussen előtt jól védekező Massát.

Eddig tartotta Bottas Verstappent

A finnt is kihívták a bokszba, 2,3 mp alatt kapott szuperlágy gumikat. Hamiltonnak így is segített, 3 mp az előnye Verstappen előtt.

Bottas elengedte Hamiltont

A címvédő már panaszkodott a rádióban, aztán a társa az egyik kanyarban hagyta elmenni. Így most Hamilton vezet, Bottas pedig feltarthatja Verstappent, hogy segítsen a britnek.

3,1 mp alatt végzett Ricciardo

Ő is kiment új gumikért, így most Bottas áll az élen. Mögötte Hamilton, Verstappen, Räikkönen a sorrend, mögéjük érkezett vissza Ricciardo.

Változás az élen

Hamiltont behívta a Mercedes kerékcserére, így most Ricciardo vezet, Bottas a második, de ők még nem voltak a bokszban.

Verstappen keménykedett egyet

A bokszból kijőve pont Räikkönen mellé érkezett, de nem engedte el a finnet, hanem bevágott elé. A fiatal holland a 4. helyre jött vissza.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik