Forma-1

Felipe Massa szeretné tudni, terveznek-e vele még a Forma-1-ben

Felipe Massa, a Forma-1-es Williams istálló pilótája azt szeretné, ha csapata a novemberi Brazil Nagydíjig döntene arról, hogy számít-e rá jövőre.

A Williams százszázalékosan tisztában van vele, mit tudok nyújtani a csapatnak. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a csapatnak és nekem is az lenne a legjobb, ha már a brazil futam előtt tudnánk, mi fog történni

– mondta a brazil pilóta.

Massa tavaly az idény végén bejelentette visszavonulását, ám erre a szezonra visszatért, és egyéves szerződést kötött csapatával.
A brazil most folytatná, ám a Williamsnél egyelőre csak Lance Stroll helye biztos jövőre. A másik versenyzői pozícióra a csapat tesztpilótájának, Paul di Restának és az évekkel ezelőtti súlyos sérülése után visszatérő Robert Kubicának is van esélye.

A két versenyző jövő héten Silverstone-ban, majd később a Hungaroringen is tesztelni fog egy régebbi évjáratú autóval. Ugyanakkor Massa szerint a korábbi modellel végzett tesztelések nem mondanak majd sokat.

Még ha tesztelnek is egy négy évvel korábbi autóval, az teljesen más. Túl sok mindent nem lehet leszűrni belőle

– mondta a tapasztalt brazil, aki 33 pontot gyűjtött a 2017-es szezonban, amivel a 11. helyen áll a pontversenyben, egy ponttal megelőzve csapattársát.

A világbajnokság a hétvégén a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik