Forma-1

Csapattársak maradnak a civakodó pilóták

A Force India bejelentette, hogy a mexikói Sergio Pérez jövőre is náluk versenyez, így a csapat változatlan felállásban kezdi meg a következő szezont. Esteban Ocon, az istálló másik versenyzője ugyanis 2017-ben induló többéves szerződést kötött a csapattal, vagyis az ő helye biztos volt. Így aztán az állandóan egymásnak beszólogató páros marad a Force Indiában jövőre is.

Ezzel már kevés hely kiadó a következő szezonra, a Williamsnél kérdéses, ki lesz Lance Stroll csapattársa, valamint az is, hogy a Saubernél kik versenyeznek majd. Sergio Marchionne Ferrari-elnök nemrég Hinwilbe látogatott, állítólag azért, mert szeretné, ha két akadémistája, Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi is beülhetne 2018-ban a svájciak gépébe.csak hat kérdőjel maradt a 2018-as rajtrácson.

Fernando Alonso várhatóan a McLarennél folytatja, míg a Toro Rosso minden bizonnyal megtartja Danyiil Kvjatot, aki mellé feltehetően újonc pilóta érkezik. Ha mindketten érkeznek, Marcus Ericsson a Williamshez távozhat, de oda szeretne szerződni Robert Kubica is, akinek ebben Nico Rosberg segíthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik