Forma-1

Robert Kubica még idén visszatérhet a Forma-1-be

robert kubica (robert kubica, )
robert kubica (robert kubica, )

Ha hinni lehet a pletykáknak, Robert Kubica, a 2011-ben, ralizás közben súlyosan megsérülő lengyel pilóta visszatérhet a Száguldó Cirkuszba, és a Renault-nál folytathatja derékba tört karrierjét. A Renault-t egyáltalán nem lehet versenyképes csapatnak nevezni, és a fiatal Jolyon Palmer rendkívül rosszul szerepel, idén eddig nem szerzett egyetlen pontot sem. Kubica az ő helyét veheti át a Magyar Nagydíj után, suttogják egyre hangosabban.

A lengyel pilótának először viszont meg kell szereznie a szuperlicencet, amelyet csak tökéletes fizikai állapotban lévő versenyzők kaphatnak meg – ergo Kubicának be kell bizonyítania, sérült keze nem hátráltatja a vezetésben.

A szuperlicenc kiadásának feltétele még többek között, hogy a jelöltnek legalább egy versenytávnyi kilométert kell gyűjtenie – tehát tesztelnie kell -, illetve öt másodperc alatt ki kell szállnia az autóból úgy, hogy a kormányt visszateszi a helyére.Az egyetlen magyar Forma-1-es versenyző, Baumgartner Zsolt a Borsnak elmondta, talán túl gyors lenne a lengyel pilóta visszatérése év közben.

Nehéz megítélni, mennyi esélye van a beugrásra. Szerintem hat év kihagyás után túl gyors lenne, de persze láttunk már meglepő húzásokat

– mondta a Jordan- és a Minardi-istállóval 2003 és 2004 összesen 20 versenyen szereplő Baumgartner. Ez alatt a 20 futam alatt egyetlen pontot szerzett, 2004-ben, Indianapolisban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik