Forma-1

Vettel nem volt elájulva a fejvédő pajzstól

Sebastian Vettel volt az első pilóta, aki kipróbálhatta az FIA által kifejlesztett pajzs típusú fejvédőt. A német versenyző aki csupán egy installációs kört teljesített az új eszközzel, aztán visszatért a bokszba, s mivel nem volt elégedett a fejvédővel, ezért a csapat leszerelte autójáról.

A Ferrari versenyzője elmondta, eredetileg több kört teljesített volna a pajzzsal, azonban annyira kényelmetlenül érezte magát vele az autóban, hogy inkább visszahajtott a bokszba.

Kipróbáltam délelőtt, és kicsit szédítő volt. Előrefelé nem túl jó a kilátás. Azt hiszem, ez a görbület miatt van, kicsit torzít. Az egyenesben légáramlat lett a sisakom mögött, ami előrenyomta a fejemet. Egy etapot terveztünk vele, de nem tetszett, szóval levettük

– mondta Vettel.

Vettel tavaly is amellett volt, hogy szükség van a fejvédőre a Forma-1-ben, azonban a Halo tesztelésekor is a kilátással voltak problémák.

Az FIA bízik benne, hogy 2018-ra kifejlesztik a pajzs egy végleges verzióját, a jelek szerint még bőven van mit csiszolni az eszközön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik