Forma-1

Nem merik megbüntetni Lewis Hamiltont?

24.hu
24.hu

2017. 07. 15. 20:48

Korábban a témában:

Szombaton az 52. Brit Nagydíj időmérőedzésén Lewis Hamilton megszerezte pályafutása 67. pole pozícióját. A Mercedes pilótája viszont érdekes helyzetbe került a kvalifikáció harmadik, záró etapjában, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy feltartotta a Haas francia versenyzőjét, Romain Grosjeant.

Az esetet a versenybírók is vizsgálták, de úgy találták, habár Hamilton valóban zavarta a franciát, nem büntetik meg a világbajnoki pontversenyben második helyen álló pilótát. Grosjean ki is akadt az Autosport szerint.

Jól haladtam, amikor az utolsó kanyar előtt egyszerűen feltartott (Hamilton), és vesztettem háromtizedet – ez legalább egy helyembe került. Én megértem, hogy elől kemény csata megy a vb-címért, de mi is keményen harcolunk a középmezőnyben

– mondta feldúltan Romain Grosjean. Majd hozzátette, lehet, ha mással történik ez, más döntés születik.

Rengeteg ember dolgozik az autómon, és igen, három-négytizedet biztosan vesztettem az eset miatt. Én Kínában öt rajthelyes büntetést kaptam azért, mert túl gyorsan mentem a dupla-sárgazászló alatt. Nem egyenlőek a feltételek

– zárta a Haasszal idén eddig 18 pontot szerző 31 éves veterán pilóta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.